Az EgriNapok blog hivatkozik egy kormányrendeletre, ami a Minorita templom, valamint a hozzá kapcsolódó rendház, avagy a Szent Hedvig Kollégium felújításáról szól. Amellett, hogy a épület megújul, egy új kollégiumi szárny is létesül benne, valamint egy kávézó is helyet kap majd a földszinten.
Mint írják, korábban mindössze annyit lehetett tudni a tervezett fejlesztésről, hogy a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította, azt viszont máig homály fedte, hogy pontosan milyen elemekből áll a munka.
A kérdést végül a Heves Megyei Kormányhivatal január 12-i hirdetménye válaszolta meg:
“A fejlesztés a kollégiumi szobák korszerűsítését és fiú kollégiumi szárny kialakítását célozza. A meglévő lépcsőházat elbontják és a csuklópontban újat építenek. A melegítőkonyha főzőkonyhává bővül. A mostani kiállítótérből kávézó készül. Az udvarban a lépcsőház helyére egy tetőteraszos nagyterem épül, transzparens felülettel. A fiúkollégium egy új keresztszárnyban kap helyet, homlokzatai a két eltérő szögű homlokzathoz igazodik. Az alsó szinten dolgozói parkoló és az udvar átszellőzése céljából lamellás nyitott tér van. Az emeleteken közösségi terek és szobák.”
A közeljövőben tehát jelentősen átalakul a kollégium működése azáltal, hogy egy új szárnyat alakítanak ki a fiú tanulók részére, illetve a földszintre megálmodott kávézóval egy új attrakció érkezik a Dobó térre a környék egyébként sem szegényes vendéglátóipari felhozatalát gazdagítva.
Forrás: EgriNapok
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













