Valóban jólesik ebben a hideg időben hazaérve egy csésze forró tea. Bizonyára az átfagyott kezeinket is felmelegíti, továbbá rengeteg előnye van, ha hozzáadott cukor nélkül fogyasztunk el gyógynövény teát. Nézzünk az egészségre gyakorolt pozitív hatásokat. Az Eger Hírek csokorba szedte a életminőséget javító teákat.
Igyekszünk a szokásos bevált receptek, illetve kamilla tea helyett alternatív megoldásokat adni.
Zsálya

Az orvosi zsályát kiemelten ajánlják hölgyeknek, menstruációs panaszok esetén, sőt, növényi aszpirinként is köztudott a hatása. Ezt a fajta teát mellesleg már a régi kor embere is gyakran alkalmazta. Emlőgyulladásos fájdalmak enyhítésén túl a kedélybetegségben és álmatlanságban szenvedők körében is közkedvelt a belőle készített gyógyital.
Az aranyérrel küzdőknek is javasolt, illetve a szembetegségek, gyulladások során borogatással jelentős eredményeket érhetünk el. Fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatását messze földön dicsérik. Még néhány pozitívum: izzadásgátló, lázcsillapító, ezenfelül gyomorbántalmakra is jó. Tehát a zsálya igazán sokoldalú, hasznos növény. Viszonylag édeskés ízű, így külön ízesíteni sem kell. Elkészítése pofonegyszerű: 1 púpozott teáskanál zsályafüvet leöntünk 2,5 dl forró vízzel, lefedve 20 percig állni hagyjuk.
Mezei zsurló

Veseműködés javítására kiváló a mezei zsurló! Vízhajtó hatását már régóta ismerik és alkalmazzák. Ha vesekövet, vesehomokot szeretnénk megszüntetni, akkor ne habozzunk tovább. Húgyúti fertőzések kezelése során is segíthet, valamint immunerősítőként is ihatjuk, a betegségek megelőzése érdekében. Csontritkulás esetén porrá őrölve kell fogyasztani, lehetőség szerint éhgyomorra!
Elkészítés: 2,5 dl vízben 2-3 percig főzzük a szálas teakeverék, majd szűrjük le. Kész is van!
Cickafark

Szintén a zsályához hasonlóan, a cickafarkból készült tea is a gyulladáscsökkentő hatása miatt népszerű. Vigyázzunk azonban, hiszen könnyen összetéveszthető egy nagyon hasonló kinézetű, ám mérgező növénnyel. Így ha nem vagyunk járatosak a vadvirágok felismerésében, inkább üzletekből szerezzük be a cickafarkot! Nagyon gyakran a menstruációs vérzések enyhítésére és görcsoldásra használják. Puffadás és emésztési zavarok előfordulásakor is ajánlott napi egy-egy csészével elfogyasztani. Az epénket is serkentheti, illetve a húgyúti panaszok csökkentése érdekében is kiemelten fontos. Elkészítés: 2,5 dl forró vízben kb 15 percig lefedve hagyjuk.
Borsmenta

Az epe barátja! Ezenfelül nagyon kellemes menta illatot és ízt kölcsönöz a borsmenta. Epepanaszokra ajánlják, de kedvtelésből is elfogyaszthatjuk. Minden bizonnyal tapasztaltuk már, hogy szélhajtó hatása is van. A szájüreg, a gyomor és a bélrendszer fertőtlenítője. Az enyhébb hányingereket és az émelygést is lehet vele kezelni. Megfázás esetén szintén praktikus, hiszen kiváló légút tisztító. Sőt még a fogyásban is segít és javítja az immunrendszert! Stressz kezelés esetén kitűnő, továbbá fejfájáscsökkentő. Figyelem: Enyhe izzadás lehet egy bögre borsmenta tea elfogyasztása következtében. Elkészítés: Nagyjából 10 perc áztatás elegendő.
Palástfű

Hölgyeim figyelem! Változókori panaszokra és hőhullámra rendkívül jó a palástfű tea. Nőgyógyászati problémák kiküszöbölése miatt javallott alkalmazni. Ez azonban nem helyettesíti az orvosi vizsgálatokat. Vérzés- és fájdalomcsillapító, de segíthet a migrénes kínok enyhítésében. A szájüregben található afta megszüntetésére is jó! Hasmenés csillapító és vércukorszint javító. Elkészítés: 2,5 dl vízzel leforrázunk, 8-10 percig állni hagyjuk majd leszűrjük.
Kakukkfű

Fertőtlenítő hatású a kakukkfűtea. Vérbőséget okoz, ezért a vérkeringést és a vérnyomást is javítja. Megfázás során alkalmazzák, mivel köhögés csillapító, valamint a hörgő- és szájüregi gyulladások kezelésére is praktikus, de köptetőnek sem utolsó. Ismét a női olvasóinknak kedvezünk, mert a vérzési rendellenességeket helyrehozza és a görcsöket enyhíti. Depresszió és fáradtság során is igénybe vehető, ekkor nem teaként hanem alvópárnába helyezve javíthat a körülményeken. Bőrfertőtlenítésre és sebgyógyításra is használhatjuk, természetesen külsőleg! Elkészítés: Mindössze 15 perc forrázás után már meg is ihatjuk!
Rozmaring

Az Alzheimer-kór kialakulása ellen véd! A rozmaring az agyműködést segíti elő, ezért napi három csészével is fogyasszunk bátran. A nyugalom megteremtése céljából remek megoldás, illetve a stressz csökkentése érdekében is ajánlott. Vérkeringési panaszainkat korrigálhatjuk vele. Májtisztító belsőleg, reumacsökkentő külsőleg. Akár otthon is kipróbálhatjuk, ha egy lavór rozmaring illóolajos vízben áztatjuk megfáradt lábainkat. Az eredmény csodás, a vérkeringés helyreáll. Plusz: a hátfájások és a köszvények korszaka is ezennel véget ért! Felső légúti fertőzés esetén vegyük le a polcról és készítsünk egy jó forró főzetet belőle. Elkészítés: 2-3 percig főzzük, majd állni hagyjuk 15 percig.
Tipp: Sok esetben a gyógynövényeket elegendő 80-85 °C hőmérsékletű vízben áztatni. Lehetséges, hogy a túl forró víz során elveszik a növény jó hatása.
Reméljük ebben a hidegben sikerült kedvet csinálnunk egy jó forró csésze teához! Egészségére!
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













