Megérkezett az újabb Pfizer-vakcina szállítmány Magyarországra, amely 35 685 fő oltását teszi lehetővé, ám ez a mennyiség néhány napon belül elfogy – közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs szerdai tájékoztatóján. A tisztifőorvos kiemelte, egyre többen regisztrálnak a koronavírus elleni oltásra, de az oltás ütemét, gyorsaságát a vakcinák érkezése határozza meg. Mivel akadozik a szállítás és a beszerzés az Európai Unióban, kiemelten fontos más országokkal is tartani a kapcsolatot. Müller Cecília arról is beszélt, a mutáns vírusok közösségi terjedése egyelőre nem jelentős – számolt be cikkében az Origó.
Gál Kristóf, az ORFK szóvivője elmondta, az elmúlt 24 órában a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 132 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, a jogszabály hatálybalépése óta pedig összesen 20473 szemben.
A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 751 rendőri intézkedésre volt szükség. Ebből 201 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 550 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitva tartására vonatkozó szabályokat nem vették figyelembe. Tegnap a rendőrök egy belvárosi boltot 14 napra, egy Jász-Nagykun-Szolnok Megyei konditeret 7 napra zártak be.
Közölte: az elmúlt 24 órában a kijárási tilalommal kapcsolatos szabályok megsértése miatt 320 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök. A november 4-étől hatályos kijárási korlátozás, majd az azt november 11-étől felváltó kijárási tilalom alatt már 27 372 esetben kellett intézkedniük a rendőröknek szabályszegőkkel szemben.
Ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat is, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 47 esetben léptek fel. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 10 052 esetben intézkedtek.
Tegnap 9015 esetben ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban lévőket. Kedden 2213 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, jelenleg 20 370-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 1896-an vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat – ismertette.
Müller Cecília, országos tisztifőorvos leszögezte, hogy a mutáns vírusok közösségi terjedése egyelőre nem jelentős. Szerinte továbbra is kedvezőek a járványügyi statisztikák.
Ismertette a kedd reggel közzétett, legfrissebb járványügyi adatokat. Itthon 976 újabb megbetegedést regisztráltak a hatóságok, amivel 354 252 főre nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 95, többségében idős, krónikus beteg, így az áldozatok száma 11 615 főre emelkedett. Azt is kiemelte, hogy 233 232-en már meggyógyultak, és 109 405 aktív fertőzöttet tartanak számon. Jelenleg 4 218 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 294-en vannak lélegeztetőgépen.
Magyaország védőoltási programja folytatódik, gyakorlatilag az összes vakcinát felhasználtuk. Eddig 130 318 fő kapott oltást. Éppen ideje volt, hogy megérkezzen az újabb Pfizer szállítmány – fogalmazott.
Kedvezőek a felmérések, miszerint a magyarok bíznak a védőoltásokban, és a szakemberek tanácsaiban – jelentette ki. Az eddig beoltottak többsége egészségügyi dolgozó, emellett már tízezer idősotthonban lakó és dolgozó oltása is már megtörtént. Az oltás ütemét, gyorsaságát a vakcinák érkezése határozza meg.
Nagyon fontos, hogy az egészségügyi dolgozók védettek legyenek, csak kevesen nem vállalták az oltást – ismertette.
Egy hét múlva érkezik az újabb vakcinaszállítmány, addig be kell érnünk a mai Pfizer-szállítmánnyal. Ez több mint 30 ezer ember beoltására alkalmas – mondta. Néhány nap alatt valószínűleg el fog fogyni a mai szállítmány, hiszen az oltópontjaink serényen dolgoznak – tette hozzá.
Reméljük, hogy a közeljövőben nyílik alkalom a tömeges oltások megkezdéséhez, mert csak ez vezet oda, hogy a korlátozásokat enyhítésre kerüljenek- beszélt a jövőről.
Ismertette, hogy már több mint 1,7 millióan regisztráltak a vakcináért. Ez is azt jelenti, hogy a magyarok megértették, és elfogadták azokat az üzeneteket, amiket közvetítettünk feléjük – húzta alá.
A közeljövőben megkezdődik a 89 év felettiek oltása is – mondta Müller Cecília. Ezért is kérem a családtagokat arra, ha elakadnának a regisztrációban, segítsenek nekik. Szeretnénk minden olyan idősről tudni, aki igényli az oltást – emelte ki, hozzátéve, hogy vagy a háziorvosuk, vagy az oltócsapat tagjai fognak eljutni hozzájuk.
A 89 év felettiek közül 10 ezren jelezték eddig az oltás iránti igényüket. Arra kérem őket, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel
– zárta mondandóját Müller Cecília.
Akinél akut megbetegedés zajlik, az nem kaphatja meg sem a koronavírus elleni védőoltást, sem más védőoltást. Amikor az orvos egészségesnek találja, akkor beoltható lesz.
A vakcina manapság aranyat ér – válaszolt döbbenten Müller Cecília arra a kérdésre, hogy az oltópontokon valóban kiöntögetik-e a vakcinát. Az országos tisztifőorvos természetesen cáfolta ezeket a híreszteléseket. Az összes vakcinát el kell oltani – fűzte hozzá, hozzátéve, hogy az oltópontok ezt ügyesen megszervezik.
Magyarország nagyon sok vakcinát lekötött, hiszen kifejeztük azon igényünket, hogy szeretnénk beoltani azokat az embereket, akik ezt szeretnénk. Összesen 19,7 millió oltóanyagot kötöttünk le az Európai Unióban – válaszolt az újabb kérdésre, kiemelve, hogy akadozik a szállítás, és a beszerzés az Európai Unióban, éppen ezért más országokkal is felvették ez ügyben a kapcsolatot. Külön kiemelte Oroszországot, és Kínát.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













