Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Botond, Mózes

Sötét
Fény

Végső búcsút vettek az egri születésű Frankó Endrétől, az utolsó, harcban is bevetett magyar pilótától

Szent xxiii. jÁnos

Végső búcsút vettek az egri születésű Frankó Endrétől, az utolsó, harcban is bevetett magyar pilótától

Ez a cikk több, mint 4 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Végső búcsút vettek szombaton Budapesten a 97 esztendős korában, december 30-án elhunyt Frankó Endre egri születésű, nyugállományú főhadnagytól, aki a legendás 101. Puma Honi Légvédelmi Vadászrepülő Osztály utolsó, harcban is bevetett pilótája volt. Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán búcsúzott Frankó Endrétől.

A főhadnagytól a Magyar Honvédség, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis háromgépes Gripen-kötelék áthúzásával búcsúzott a főhadnagytól. A Gripenek a Csepel-sziget északi csücskénél várakoztak a légtérben nem sokkal dél után, majd a Duna fölött mintegy 300 méter magasan haladtak kötelékben egészen az Árpád híd budai hídfőig, majd északi irányban elhagyták a várost.

Frankó Endrétől az Óbudai Jó Pásztor templomban vettek búcsút és az altemplomban helyezték végső nyugalomra. 

Frankó Endre 1923. szeptember 3-án született Egerben. 1939-ben, a Gyöngyös melletti Pipishegyen ismerkedett meg a vitorlázórepüléssel, majd 1942-ben, érettségi után jelentkezett a Magyar Királyi Légierő kötelékébe. A kiváló öttusázó sportember Szombathelyen, a Horthy Repülő Akadémián kezdte meg tanulmányait, majd 1944. augusztus 20-án avatták hadnaggyá. A Pumákhoz 1944. novemberében került, a pilótahiány miatt alig hat órányi gyakorlórepülést követően már az éles bevetések vártak rá. Frankó Endre hadnagy összesen nyolc bevetést hajtott végre a Dunántúl, majd a Nyugat felé visszavonuló ezreddel Ausztria felett. 1945. május 5-én, a német-osztrák határ melletti Pockingban esett amerikai hadifogságba.

Fotó: MTI/Mónus Márton

Budapestre 1945 végén ért haza, három évvel később már az Országos Magyar Repülő Egyesület motoros oktatója volt, itt már katonákat is tanított. 1949-ben nevezték ki az Esztergomi Repülőiskola parancsnokhelyettesének, majd nem sokkal később parancsnokának. Egy évvel később Békéscsabán lett az első oktatóképző iskola tanára, majd a GANZ repülőklub hivatásos motoros repülő-oktatója. 

Gépészmérnöki diplomát szerzett, majd az UVATERV (Út-, Vasúttervező Vállalat) mérnökeként dolgozott. Nevéhez fűződik például a budapesti, János-hegyen ma is működő Libegő: nem csak az ötlet volt az övé, de a felvonó fő- és gépésztervezője is volt.

Nyugdíjas éveiben is aktívan kísérte figyelemmel a magyar katonai repülést.

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán búcsúzott Frankó Endréről

„Vezérünk a bátorság, kísérőnk a szerencse”. Búcsú Vitéz Frankó Endre főhadnagytól, a hős puma immár az égi kötelékben. Nyugodjon békében! – írta közösségi oldalán a miniszterelnök.

Forrás: Magyar Hírlap

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.