Bernie Sanders szenátor, Joe Biden egykori párton belüli kihívója is részt vett az Egyesült Államok új elnökének beiktatásán. A szociáldemokrata politikus egy teljesen hétköznapi kabátot, és mellé egy jókora kötött kesztyűt viselt. Ebben az outfitben kapták őt lencsevégre a fotósok, innentől pedig egyenes volt az út az internetes mémgyárig. Azóta tömegével érkeznek a viccesnél viccesebb képek. Sőt, egy alkalmazás segítségével most akár a nappalink vendége is lehet.

A most kirobbant trend méreteit remekül prezentálja már csak az is, hogy a Sanders által viselt kesztyűk teljesen kifogytak az üzletekből, egyelőre már nem lehet belőlük többet rendelni az interneten sem.
Bernie Sanders, Vermont állam demokrata párti szenátora idén tölti be a nyolcvanadik életévét, és ezzel 2007 óta ő a legfontosabb közméltóság Vermontban.
Mellesleg majdnem ő lett az amerikai elnök is, mivel ő is indult a 2016-os elnökválasztáson, amelyen végül pártja végleges befutója Hillary Clinton lett, és akit később simán kiütött a nyeregből Donald Trump.



Szóval Bernie Sanders jött, látott és lecsüccsent Joe Biden beiktatásán, miután picit játszott a kesztyűjével és kétségkívül lesöpört minden korábbi mém-őrületet az internetről. Bernie Sanders tarol.

Ott van mindenhol, történelmi fotókon, a buszmegállóban, a Városházán, Forrest Gump mellett a padon vagy épp a Szex és New York főhőseivel kokettálva. De a legjobb, hogy Bernie hozzád is ellátogathat.


IDE kattintva beírhatod a saját címedet és készíthetsz mémet Bernievel, ahogyan ő az otthonod előtt ücsörög. Ezt a mémprogramot már közel tízmillióan használták, szóval Bernie lassan legyőzi a Mikulást is, amennyi otthonba eljutott röpke pár óra alatt.


Forrás: etcetera.hu, pcworld.hu
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














