Lépjen kapcsolatba velünk

Kézilabda – Tizenhat közé jutott a Magyar Kupában az SBS-Eger

SBS EGER BALASSAGYARMATI KÁBEL SE HM 20200115

Kézilabda – Tizenhat közé jutott a Magyar Kupában az SBS-Eger

Ez a cikk több, mint 5 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Ligakupa küzdelmeit követően a Magyar Kupában is kiharcolta a továbbjutást az SBS-Eger férfi kézilabda csapata. Tóth Edmond edző együttese 29-27-re diadalmaskodott az Orosházi FKSE felett a zártkapus Kemény Ferenc Sportcsarnokban.

Mindkét NB I-es gárda – a többi élvonalbeli együtteshez hasonlóan – a sorozat harmadik fordulójába kapcsolódott be. A továbbjutás egy mérkőzésen dőlt el, így a hazai pálya (még szurkolók nélkül is) előnyt jelentett számunkra. Legerősebb keretét küldte harcba az egri tréner, megérkezett hazájából mindkét légiósunk, valamint hazatértek tehetséges fiataljaink a junior válogatott összetartásáról is. Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, a szünetben két góllal vezettek a mieink.

Fordulást követően remek periódust produkáltak a házigazdák. Egyértelmű fölénybe került az Eger, amely két alkalommal is elhúzott hét találattal. A megszerzett előnnyel ügyesen gazdálkodtunk, összességében magabiztos volt a győzelmünk. A szlovák válogatott Simon Machác tíz gólt szerzett idei első magyar tétmérkőzésén, kapunkban pedig 40% felett teljesített Balogh Tibor.  

Örömteli, hogy az SBS-Eger jó formában van, ez biztató a februári erőltetett bajnoki menetet illetően. 

Tippmix Magyar Kupa, 3. forduló (mérkőzés a legjobb16 közé jutásért):
SBS-Eger – Orosházi FKSE-Linamar 29-27 (13-11)

Kemény Ferenc Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Játékvezetők: Medve R., Südi P.
SBS-Eger: Balogh T. 1 – Lezák 3, Rédei 2, Machác 10, Kiss G., Bernatonis 1, Holdosi 2. Csere: Moscoso (kapus), Kovács M. 1, Schmid 1, Tóth R. 3, Szuharev 2, Tóvizi 2, Szepesi N., Száva 1, Mándy. Edző: Tóth Edmond
Orosháza: Özmusul – Pásztor M. 1, Peskov 1, Tóth K. 4, Molnár G. 6, Lele 4, Németh L. 3. Csere: Kancel, Sakic 6, Bella Cs. 1, Lászlai 1, Kiss A. Edző: Ratko Djurkovics
Hétméteresek: 2/1 illetve 1/1
Kiállítások: 2 perc illetve 6 perc
Az eredmény alakulása: 2-3, 5-6, 8-8, 10-10, 18-13, 22-17, 24-19, 26-23

Továbbjutott: az SBS-Eger

Forrás: Agriasport

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL