Lépjen kapcsolatba velünk
Jó reggelt, Eger!

Jó reggelt, Eger!

Ez a cikk több, mint 5 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Máris eltelt egy hét az év legrövidebb hónapjából. Február 7-e van, vasárnap. Tegnap is sok dolog történt, amiről egy gyors összefoglalót hoztunk, ezek mellett pedig körbejárjuk majd az ünnepelteket, hogy a világért se maradjon le a köszöntésükről, mutatjuk a kalendáriumot, és persze azt is, hogy mit ígérnek a csillagok erre a borongós, hideg és nyirkos vasárnapra. Hogy az időjárás mit tartogat? Túl sok szépet nem igazán, de ez még így is „kismiska” lesz a jövő hét farkasordítóan hideg napjaihoz képest. Na, de ez már egy másik történet. Jó reggelt, Eger!

2021. február 7., vasárnap


Ilyen időnk lesz ma

Vasárnap reggel ónos eső, néhol hó, havas eső eshet, sőt, helyenként sűrű ködfoltokkal indul a nap. Napközben főként felénk, északon számíthatunk esőre, záporra. Többfelé feltámad a keleties szél, helyenként erős lökések kísérik.

Napközben 1-14 fok várható, délen lesz melegebb. 
Kettős fronthatásra érdemes készülni.

Egerben vasárnap reggel +1, +2 fokot mérünk.

A látvány, amivel ma sem lehet betelni – élőben a Dobó térről

Kamerakép forrása: Eger.hu

Ma őket ünnepeljük

Névnap

Rómeó, Tódor, Richárd, Romuald, Romvald, Terensz, Terestyén, Trisztán, Zília, Tamás.

A Rómeó név eredete és jelentése

Latin eredetű, a Romaeus név olasz formája. Jelentése: római, Rómába zarándokló.

A Rómeó név jellemzése

Legfontosabb számára a szeretet, mindenkit szeretni szeretne. Érzelmes, családra vágyó ember. Művészlélek, érzelmes és szenvedélyes.

A Tódor név eredete és jelentése

Görög-latin eredetű. Jelentése: Isten ajándéka. Női párja: Teodóra.

A Tódor név jellemzése

Illúziókra hajlamos, ami sokszor csalódáshoz vezet. Sikere az alkalmazóképességének köszönhető.

Kutya névnap:

Morzsi, Borka

Cica névnap:

Borka, Cicero

Hörcsög névnap:

Motoregér

Sok boldogságot kívánunk minden ünnepeltnek!

Születésnaposok

1812 – Charles Dickens, angol író († 1870)

1920 – Béres József, magyar biológus kutató, a Béres Csepp megalkotója. († 2006)

1954 – Dieter Bohlen, német zeneszerző, producer

1958 – Tereh István magyar menedzser és producer, az Első Emelet és Solaris együttes tagja

1962 – Zé Carlos, brazil labdarúgó († 2009)

1962 – David Bryan, amerikai zenész, billentyűs, a Bon Jovi együttes billentyűse, a Memphis című musical írója

1978 – Ashton Kutcher, amerikai színész, producer, modell

1985 – Kiss Ádám, magyar humorista

1988 – Kovács Zsófia, világbajnoki bronzérmes magyar triatlonista

1992 – Sergi Roberto, spanyol válogatott labdarúgó

2000 – Kusnyír Erik, ukrán–magyar labdarúgó (Debreceni VSC)

2003 – Jászapáti Péter magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó, ifjúsági olimpikon

Ezen a napon történt

1386 – Merénylet II. Károly magyar király ellen.

1968 – Ausztriában eltörlik a halálbüntetést.

1971 – A svájci nőknek megadják a választójogot.

1984 – A Challenger űrrepülőgép egyik pilótája, B. McCandless rakétafotel segítségével mozog a világűrben.

1992 – A maastrichti szerződés aláírásával megalakul az Európai Unió.

Az előző nap legfontosabb hírei

Varga Mihály: a gyorskölcsön az újraindítási akcióterv legújabb lépése
Szlávik: hatékonyság szerint nem lehet rangsorolni a vakcinákat
Megérkezett az első szállítmány az oxfordi AstraZeneca-vakcinából
Árad a Tisza. Nagy mennyiségű kommunális hulladékot hoz a víz – videó
Elhunyt az AWS énekese, Siklósi Örs
Halálosan megfenyegette, majd kirabolta a gyalogost
3 magyar sütemény a világ 50 legfinomabb desszertjei között szerepel

✨ A hétvégi horoszkóp ✨

(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)

Induljon a vasárnap egy csodálatos karriert befutó albán lány, Dua Lipa slágerével. Jó reggelt, Eger!

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Jó reggelt, Eger! kategóriában

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Április elsejére virradt. Jó reggelt, Eger! Reggeli napindító cikkünkben sem viccelünk, máris mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március utolsó napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Ezek a ma reggeli frissek és fontosak. 2026. március...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Csodás péntek reggelt, Eger! Íme a mai friss és fontos reggeli tudnivalók. 2026. március 27., péntek...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 26. napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk a csütörtöki friss napindító információkat. 2026. március 26.,csütörtök...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 25. napjára, szerdára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk mai első, fontosabb információinkat. 2026. március 25.,szerda...

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL