Lépjen kapcsolatba velünk

Komoly lehűlés érkezik jövő héten – a tavaink is befagyhatnak

Hideg

Komoly lehűlés érkezik jövő héten – a tavaink is befagyhatnak

Ez a cikk több, mint 5 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Csütörtöktől ránk zúdul a szibériai hideg, nappal is fagypont alatt marad majd a hőmérséklet. Egy hét múlva befagyhat a Balaton és a Tisza-tó is.

Jelentős változás körvonalazódik időjárásunkban, drasztikus lehűlés érkezhet csütörtöktől – írja az Időkép.

Az Észak-Európa felett felgyülemlett, szibériai eredetű hideg légtömeget egy mediterrán ciklon viharos szél kíséretében „ránthatja le” a hét közepén.

A hidegbetörést viharos szél és havazás kísérheti,

ezt követően a hétvégi reggeleken országszerte -10 fok alatti hőmérsékletre számíthatunk, a fagyzugos helyeken -20 fok alá hűlhet a levegő.

A hóvastagság várható mérete még erősen bizonytalan, nagyban múlik az említett ciklon útvonalán.

ECMWF magassági hőmérséklet előrejelzés szerda és péntek között (wxcharts.com)

A folytatásban is tartósan fagyos időre készülhetünk, így

jó eséllyel befagy majd a Balaton és a Tisza-tó is.

Januárban ez már egyszer elkezdődött, de az enyhülés hamar véget vetett a folyamatnak.

Forrás: idokep.hu

Fotó: sporthorgasz.eu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Meteo kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.