Lépjen kapcsolatba velünk

Meghatározó hetek állnak előttünk a harmadik hullám és a különböző vírusmutációk miatt

Koronavírus

Meghatározó hetek állnak előttünk a harmadik hullám és a különböző vírusmutációk miatt

Ez a cikk több, mint 5 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Meghatározó hetek állnak előttünk a koronavírus-járvány alakulása szempontjából – írta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere vasárnap a Facebook-oldalán.

Kásler Miklós közölte, Portugália, Csehország és Szlovákia már rendkívül nehéz helyzetbe került a járvány harmadik hulláma, illetve a különböző vírusmutációk miatt. A szigorú korlátozások ellenére is emelkedő járványügyi adatok azonban hazánkban is figyelmeztető jelként szolgálnak – fogalmazott.

Három hónapnyi bezárkózás után mostanra sokakban megfogalmazódott az ország újranyitásának igénye – írta. 

A lazítások elsődleges feltétele viszont a nagyarányú átoltottság.  

Ehhez már öt, a magyar szakemberek által engedélyezett koronavírus elleni vakcina áll rendelkezésre, és eddig több mint 700 ezer ember számára elegendő oltóanyag érkezett Magyarországra belőlük – fűzte hozzá.

Kásler Miklós kiemelte: a legfontosabb, hogy mindenki őrizze meg fegyelmezettségét, és bízzon a tudósok, szakemberek döntéseiben a vakcinák kérdésében. A gazdasági és politikai érdekből történő hangulatkeltéssel szemben pedig éljünk az oltások lehetőségével  – kérte.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egészség kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL