Lépjen kapcsolatba velünk

Elmarad a hétvégére tervezett tömeges oltás – frissítve!

RENDKÍVÜLI

Elmarad a hétvégére tervezett tömeges oltás – frissítve!

Ez a cikk több, mint 5 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Elmarad a hétvégére tervezett tömeges oltás, jelentette be György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs mai online sajtótájékoztatóján.

György István elmondta, hogy az SMS-kiértesítés esetében sorra kerülő oltások most felfüggesztésre kerülnek.

A 74 ezer AstraZeneca vakcina beadására „később lesz lehetőség”, azok, akik SMS-t kaptak, hamarosan erről is szöveges üzenetben kapnak tájékoztatást.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára (fotó: MTI)

György István azzal magyarázta a tömeges oltások elmaradását, hogy az állami adatbázis szinkronizációs problémái miatt felfüggesztik az AstraZenecával való oltást. 

A következő héten 400 ezer oltást adnak majd be

– közölte György István.

Ebből 114 ezer Pfizer, 40 ezer Moderna és 250 ezer Sinopharm vakcinát adnak be, utóbbit a háziorvosok. Pfizert a kórházakban adnak, Modernával pedig azokban a szociális intézményekben oltanak, ahol eddig nem tudtak mindenkit beoltani.

Frissítés!

AZ SMS-EK KÉZBESÍTÉSÉVEL ADÓDOTT PROBLÉMA

György István elmondta, az AstraZeneca oltóanyagát csak később kezdik beadni, mivel az sms-ek kézbesítési technikájával szinkronizációs probléma adódott, ezért a szakember elnézést kért mindazoktól, akik ily módon téves riasztást kaptak. Hozzátette, a héten körülbelül 400 ezer oltást adtak be, és a jövő hétre szintén körülbelül 400 ezer oltás beadását tervezik.

Csak az AstraZeneca oltást halasztják el – hétvégén 400 ezer embert oltanak be Magyarországon

Ez is érdekelheti

Orbán Viktor: „Tragédia lesz, ha nem lépünk…” – videó
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Koronavírus kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL