Ismét egy ittas sofőr miatt okozott balesetet a megyében -számolt be róla a rendőrég. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de anyagi kár igen. Mindezek mellett a szolgálatot ellátó állomány egy személyt fogott el az ellene kiadott körözés alapján.
Az elmúlt 24 órában a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egy anyagi kárral járó és kettő személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt.
Egy anyagi káros közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2021. március 11-én a 3-as számú főúton. A helyszíni intézkedéskor az egyik járművezetővel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavételre előállították. Az 50 éves sofőrrel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt eljárást indított a Gyöngyösi Rendőrkapitányság.
A szolgálatot ellátó állomány egy személyt fogott el az ellene kiadott körözés alapján.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy aki ittasan vezeti járművét, az veszélyezteti saját és mások életét, testi épségét. Ne feledjék, mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben sérüljenek meg, vagy veszítsék életüket az utakon!
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!











