Lépjen kapcsolatba velünk

Zacher Gábor szerint ekkor tetőzhet a harmadik hullám

Zacher gabor

Zacher Gábor szerint ekkor tetőzhet a harmadik hullám

Ez a cikk több, mint 5 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Egyre nagyobb teher van az egészségügyön, vannak olyan kórházak, ahol már az utolsó ágyakat sikerült elcsípnünk – tudta meg a Metropol a mentősként is dolgozó Zacher Gábortól. A toxikológus azt is elmondta véleménye szerint mikor tetőzhet a járvány harmadik hulláma hazánkban.

Az elmúlt egy évben a koronavírus teljesen új kihívás elé állította az egészségügyet. Amikor pedig már azt hittük, hogy végre fellélegezhetünk, beköszöntött a harmadik hullám, ami minden eddiginél intenzívebb.

A sürgősségi szakorvos szerint, az orvosok és az ápolók mindent megtesznek, de a korlátozások feloldásához a fegyelmezett magatartás is elengedhetetlen.

A szakember úgy véli. hogy a harmadik hullám pont a névnapján, március 24-én tetőzhet, addig is fokozott óvatosságra int mindannyiunkat.

Nem arról van szó, hogy korábban ne találkoztunk volna légzési elégtelennel vagy súlyos sérülttel, de most olyan sok a beteg, mintha minden nap egy tömegbaleset történne. Máskor csak ritkán történik olyan eset, amelyben egyszerre száz ember sérül meg

– árulta el dr. Zacher Gábor.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Koronavírus kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL