Lépjen kapcsolatba velünk
Jó reggelt, Eger!

Jó reggelt, Eger!

Ez a cikk több, mint 5 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Szép reggelt, Eger! Március 19-e, péntek van. A hét utolsó munkanapja is fagyosan indul, ne spóroljon a meleg öltözékkel. Tegnap kiderült, hogy a járvánnyal kapcsolatban a helyzet korántsem rózsás, ezért jobb, ha nem számítunk enyhítésekre a következő napokban, vagy inkább hetekben. Ezt egyébként a korábbi sajtónyilatkozatokból már kikövetkeztethettük, így talán nem mindenkit ért hidegzuhanyként a bejelentés. Mindenesetre a részletek hamarosan kiderülnek, amiket Orbán Viktor miniszterelnök személyesen jelent majd be szokásos, péntek reggeli rádióinterjújában. Természetesen mi is beszámolunk majd az elhangzottakról. Erről, és még sok más hírről is hoztunk összefoglalót, mutatjuk a legfrissebb időjárási helyzetképet, jön a kalendárium és persze a horoszkóp is. Jó reggelt, Eger!

2021. március 19., péntek


Ilyen időnk lesz ma

Ma alapvetően erősen gomolyfelhős időben lesz részünk Egerben, több-kevesebb napsütéssel.

Szórványosan kialakulhat zápor, valamint egyre többfelé hózápor, sőt néhol az ég is megdörrenhet. Az északnyugati, északi szél fokozatosan veszít erejéből és ma már csak élénk lökésekre kell számítani.

A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 5 és 9 fok között változik.

Egerben pénteken reggel -1, -2 fokot mérünk.

Kitekintő – élőben a Dobó tér

Kamerakép forrása: Eger.hu

Ma őket ünnepeljük

Névnap

József, Bánk, Jozefa, Jozefin, Jozefina, Józsa

A József név eredete és jelentése:

Héber eredetű férfinév. Jelentése: Jahve gyarapítson illetve Isten tegyen a most született gyermekekhez. John Marco Allegro szerint a kő jelentésű héber jaspis szó származéka. Ez a főpapok palástján és mellén hordott drágakő díszekre vésett törzsi jelekre utal.

A József név elemzése:

A József név érzékeny, álmodozó és intuitív egyéniség kialakulását segíti, aki fogékony a különféle művészeti ágak iránt. Viselői sokkal inkább használják az érzékeiket, mint az eszüket, de megérzéseik sokkal erősebbek és pontosabbak, mint az emberek többségének. Az pénzügyek igen távol állnak a Józsefektől, ezért ritkán részesülnek tehetségükhöz és a munkájukba fektetett energiához méltó anyagi elismerésben.

A Bánk név eredete és jelentése:

Magyar eredetű férfinév, az egykori méltóságnévből, a Bán-ból képződött -k kicsinyítőképzővel.

A Bánk név jellemzése:

Egy igen határozott személyiség, aki szeret más életébe is beleszólni. Egyszerű, ám egyben összetett személyiség. Kreatív, győztes típus, aki nehezen viseli el ha veszít.

Kutya névnap:

Alíz, Niki

Cica névnap:

Ámor, Hajnal

Hörcsög névnap:

Zsepi

Sok boldogságot kívánunk minden ünnepeltnek!

Születésnaposok

1691 – Festetics József magyar katona, vezérőrnagy-lovassági tábornok, híres császári hadvezér († 1775)

1813 – David Livingstone skót misszionárius orvos, Közép-Afrika kutató, a Viktória-vízesés felfedezője († 1873)

1887 – Kabos Gyula magyar színész († 1941)

1897 – Kőmíves Sándor magyar színész, érdemes és kiváló művész († 1980)

1900 – Frédéric Joliot-Curie francia kémikus, kémiai Nobel-díjas, világhíres atomfizikus († 1958)

1917 – Szabó László magyar sakkozó, nemzetközi nagymester többszörös világbajnokjelölt és tízszeres magyar bajnok († 1998)

1927 – Szász Imre író, műfordító († 2003)

1944 – Szécsi Pál magyar énekes († 1974)

1947 – Glenn Close amerikai színésznő

1955 – Bruce Willis amerikai színész, énekes

1972 – Pindroch Csaba magyar színművész

1976 – Alessandro Nesta olasz labdarúgó

1982 – Leandro de Almeida brazil-magyar kettős állampolgárságú labdarúgó, jelenleg a Ferencváros játékosa

1991 – Pál Dénes magyar énekes, előadóművész

Erről híres a mai nap

  • 1911 – Első alkalommal tartják meg a nemzetközi nőnapot Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban.
  • Ma van Szent József ünnepe, aki a szentek ünnepkörében Szűz Mária férje, Jézus nevelőapja, a Szent Család feje
  • Ez a nap a cigányság világnapja
  • Ma van Apák napja Spanyolországban (Día del Padre), Olaszországban (Festa del Papà), Andorrában (Dia del Pare), Belgiumban (Antwerp), Boliviában, Svájcban (Canton Ticino), Liechtensteinben, Portugáliában (Dia do Pai)

Ezen a napon történt

1516 – Székesfehérvárott eltemetik II. Ulászló magyar királyt az 1506-ban elhunyt feleségével, Candale-i Annával együtt.

1849 – Bem József tábornok elfoglalja Brassót, ezzel egész Erdélyből kiűzi az ellenséges osztrák-orosz csapatokat.

1873 – Liszt Ferenc a Pesti Vigadóban vezényli – az Andrássy Gyulának ajánlott – legújabb zenekari műve, a Szózat és Magyar Himnusz-fantázia ősbemutatóját.

1944 – Hajnali 4 órakor, a Margaréta-terv alapján, német csapatok lépik át Magyarország határát, ellenállás nélkül eljutnak a fővárosba, ugyanaznap Kállay Miklós miniszterelnök beadja lemondását.

1946 – Budakeszin megkezdődik a németek kitelepítése. A magyar kormány, a SZEB hozzájárulásával mintegy 4000 embert, a város lakosságának ötven százalékát deportálja Németországba.

2013 – Ferenc pápa elfoglalja Szent Péter apostol trónját.

Az előző nap legfontosabb hírei

Gulyás Gergely a Kormányinfón: Még nincs itt a lazítás ideje
Hatásosabb lenne, ha kevernék a koronavírus-oltásokat – megnyugodhatnak az utazni vágyók
Egri diák lett az uniós fordítási verseny magyarországi győztese
A 10 legveszélyesebb hazai útszakasz közé került a 25-ös főút
Megnyugodhatunk: a Feszt!Eger szeptemberi időpontja nincs veszélyben
„Stratégiai érdek” volt a szerdai, egri áramszünet
Meghalt a népszerű szinkronszínész, Szersén Gyula
Hamar lebukott a kömlői szarka – aranyra fájt a foga
Egyszerre számlázta ki összes tavalyi parkolási díját és úthasználatát több ügyfelének a DigiMobil
Adománnyal emlékeztek kedvencükre az egri katasztrófavédők

Szentmise Esterházy Jánosért Varsóban – tévéinterjú az Egerben szolgáló Pawel Cebula minorita atyával

✨ A pénteki horoszkóp ✨

(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Jó reggelt, Eger! kategóriában

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Április elsejére virradt. Jó reggelt, Eger! Reggeli napindító cikkünkben sem viccelünk, máris mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március utolsó napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Ezek a ma reggeli frissek és fontosak. 2026. március...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Csodás péntek reggelt, Eger! Íme a mai friss és fontos reggeli tudnivalók. 2026. március 27., péntek...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 26. napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk a csütörtöki friss napindító információkat. 2026. március 26.,csütörtök...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 25. napjára, szerdára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk mai első, fontosabb információinkat. 2026. március 25.,szerda...

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL