Lépjen kapcsolatba velünk
Jó reggelt, Eger!

Jó reggelt, Eger!

Ez a cikk több, mint 5 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Új hét, új fejezet. Kellemes ébredezést, Eger! Március 22-e, hétfő van. Tegnap este egy nagyon jó hírrel szolgáltak a meteorológusok. Ők azt mondják, hogy a hét vége felé, már akár 20 fok körüli hőmérsékleteket is mérhetünk majd, szóval ha lassan is, de közelít az a tavasz. Még egy kis türelem, mert jelenleg még mínuszok röpködnek városszerte. Szóval ahogyan azt mondani szoktuk: érdemes ma is jó melegen felöltözni. Ami a hétvége második napjának történéseit illeti, jutott sajnos vasárnapra egy tragikus hír is Hatvan mellől, hoztunk egy fotóriportot az éppen lecsapolás alatt álló Ostorosi-tó mellől, írtunk az újabb, jelentős mennyiségben hazánkba érkező Szputnyik vakcinákról és beszélgettünk egy jót Bíró Csaba bácsival, a Lenkey suli igazgatójával is. Érdemes meghallgatni a vele készült podcastunkat is, mert minden perce értékes. Ezek mellett persze jönnek a szokásos nap, sőt, hétindító infók is, úgymint a részletes, heti időjárás-jelentés, a kalendárium és a horoszkóp is. Jó reggelt, Eger!

2021. március 22., hétfő


Ilyen időnk lesz a héten

A következő napokban is előfordulhat havas eső, hózápor, de jó hír, hogy melegszik is az idő, a hétvégén néhol akár 19 fok is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Ma a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett szórványosan előfordul hózápor, néhol havas eső, zápor. A szél erős, főleg a Nyugat-Dunántúlon, valamint északkeleten viharos lehet. A leghidegebb órákban mínusz 5 és plusz 2, napközben plusz 6 és 9 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedden helyenként előfordulhat zápor, hózápor, havas eső, de emellett napsütéses idő várható. Több helyen lesz erős a szél. A minimumok többnyire mínusz 8 és 0, a maximumok 7-13 fok között valószínűek.

Szerdán jellemzően sok lesz a napsütés, de nyugatabbra felhősebb lesz az ég, és ott helyenként zápor, hózápor is előfordulhat. A szél több helyen megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 4 és plusz 4, a legmagasabb hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul. 

Csütörtökön és pénteken több órára kisüt a nap, legfeljebb néhol fordulhat elő zápor. A minimumhőmérséklet csütörtökön általában mínusz 5 és plusz 3, pénteken mínusz 4 és plusz 3 fok között valószínű. A nappali maximumok csütörtökön 8 és 14, pénteken 10 és 18 fok között alakulnak.

Szombaton fokozatosan megnövekszik a felhőzet, ezzel együtt pedig valamelyest megnő az eső, záporeső esélye is. A leghidegebb órákban 0 és plusz 6, napközben 12-19 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap csökken a felhőzet, és a legtöbb helyen több órára kisüthet a nap. Egyre kisebb eséllyel fordulhat elő gyenge eső, záporeső. A hajnali 1-6 fokról délutánra 10-17 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

Egerben hétfőn reggel 0, -1 fokot mérünk.

Kitekintő – élőben a Dobó tér

Kamerakép forrása: Eger.hu

Ma őket ünnepeljük

Névnap

Beáta, Csilla, Csillag, Katalin, Katarina, Katerina, Lea, Lia, Lídia, Oktáv, Oktávián, Relinda, Vazul

A Beáta név eredete és jelentése:

Latin eredetű női név, a jelentése: boldog.

A Beáta név elemzése:

A Beáta név segíti a természet szépségére fogékony, romantikus, idealista, precíz, szociális beállítottságú egyéniség kialakulását. A név viselőinek lehetnek önértékelési és önbizalommal kapcsolatos problémáik. Sérülékenyek, így megtanulják, hogy jobb, ha érzékenységüket nem mutatják ki, így kevesen ismerik őket igazán. Sokat tűnődnek azon, hogy helyesen cselekednek-e. Mivel vágynak önmaguk megmutatására, de félnek is ettől, előfordul, hogy verset írnak, és fogékonyak a zene világára is.

Kutya névnap:

Néró, Borda

Cica névnap:

Casanova, Kandúr

Hörcsög névnap:

Csutka, Csutak

Sok boldogságot kívánunk minden ünnepeltnek!

Születésnaposok

1832 – Szarvas Gábor nyelvész, a magyar nyelvművelés megteremtője († 1895)

1912 – Karl Malden Oscar-díjas legendás amerikai színész († 2009)

1931 – William Shatner amerikai színész, leginkább az első Star Trek-sorozatból ismert, ahol ő játszotta a főszereplőt, James T. Kirk kapitányt, a USS Enterprise csillaghajó parancsnokát.

1948 – Andrew Lloyd Webber brit zeneszerző

1976 – Reese Witherspoon Oscar-díjas amerikai filmszínésznő

1981 – Szabics Imre magyar labdarúgó

Erről híres a mai nap

  • Ma van a víz világnapja
  • Ez a nap a Magyar Fordítók és Tolmácsolók Napja

Ezen a napon történt

1776 – Mária Terézia eltörli a kínvallatást.

1895 – Auguste és Louis Lumière meghívott vendégek előtt levetítették A munkaidő vége című, 46 másodperces filmjüket Párizsban, a Nemzeti Iparpártoló Társulat[4] helyiségeiben. Ezt tekintik a filmtörténet első mozielőadásának.

1933 – Megnyílik a dachaui koncentrációs tábor, az első náci koncentrációs tábor.

1939 – Kárpátalja visszacsatolása során, Szobránc légterében összecsap a szlovák és a magyar légirő. A légi harcban 9 szlovák repülőgép semmisül meg. Még aznap magyar bombázókötelékek támadást intéznek az iglói repülőtér ellen.

1997- A Hale-Bopp üstökös a legközelebb kerül a Földhöz.

2016 – Felfegyverkezett terroristák robbantásos merényletet hajtanak végre Brüsszel két forgalmas közlekedési csomópontján, a repülőtéren, és a Maelbeek/Maalbeek metróállomáson.

2017 – Terrortámadás Londonban. 

Az előző nap legfontosabb hírei

Galgóczi Ágnes elárulta, hogy miért fertőződnek meg többen a harmadik hullámban
250 ezer Szputnyik vakcina érkezik még vasárnap – videó
Mirkóczki már „pártok fölött áll”, de azért fontos számára a programjuk – egy fáradt, zavaros interjú margójára
Tragédia – kútba esett és meghalt egy kisfiú
Még utoljára megmutatjuk, hogy milyen (volt) az Ostorosi-tó
Normális? Lézerrel vakította el az előtte haladókat egy kisbusz az M3-ason – videó
Női vízilabda – kikaptak az egri lányok a Bitskeyben
EH podcast – „Ez egy piaci verseny az általános iskolák között” – mondja Bíró Csaba
Eger Hírek Top 5 – A hét legolvasottabb hírei

✨ A hétfői horoszkóp ✨

(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Jó reggelt, Eger! kategóriában

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Április elsejére virradt. Jó reggelt, Eger! Reggeli napindító cikkünkben sem viccelünk, máris mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március utolsó napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Ezek a ma reggeli frissek és fontosak. 2026. március...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Csodás péntek reggelt, Eger! Íme a mai friss és fontos reggeli tudnivalók. 2026. március 27., péntek...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 26. napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk a csütörtöki friss napindító információkat. 2026. március 26.,csütörtök...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 25. napjára, szerdára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk mai első, fontosabb információinkat. 2026. március 25.,szerda...

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL