Kezdetét vette Budapesten a Felnőtt Úszó Magyar Bajnokság. Az Egri Úszó Klub tíz versenyzővel képviseli magát a versenyen.
A rangos viadalt szombattal bezárólag a Duna Arénában bonyolítják le. Az OB az idei esztendő első igazán fontos állomás a honi úszószakma számára, ahol az egyesületek közötti pontversenyen túl a kvalifikációnak is kiemelt szerepe van. A májusban esedékes Európa-bajnokságra való csapatba kerülés mellett természetesen az olimpiai indulás élvez prioritást. Az Egri Úszó Klub tíz versenyzővel képviseli magát a versenyen. Békési Eszter és Holló Balázs az olimpiai A-szint mellé biztosíthatja helyét a tokiói ötkarikás játékokra. Rajtuk kívül az egri egyesület több kiemelkedő utánpótlás versenyzője is rajthoz áll a Duna Arénában. Céljuk, hogy a korosztályos ranglistákon előkelő helyekre próbáljanak úszni, valamint az Egri Úszó Klub váltóit – a felnőtt válogatott versenyzőinkkel kiegészülve – a döntőkbe vezessék.
Az Egri Úszó Klub versenyzői az Országos Bajnokságon:
Békési Eszter, Bodó Vivien, Hives Katica, Ilyés Laura, Zbiskó Evelin, Angyal Mátyás, Györe Ádám, Holló Balázs, Kovács Attila, Kormos Kristóf.
A vírushelyzetben természetesen nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságra. Wladár Sándor a Magyar Úszó Szövetség elnöke elmondta: minden eddiginél szigorúbb rendelkezések mellett rendezik meg az OB-t a Duna Arénában. Tesztelik a versenyzőket, a kiszolgáló személyzetet, mindenkit, és a sajtó munkatársai is csak negatív teszttel jöhetnek a versenyre. A bemelegítő medencét is használhatják az ob idején, így elkerülhetik a tumultust. A járványügyi szabályok miatt körülbelül hatvan versenyző indulási jogát el is kellett utasítaniuk a szervezőknek.
Forrás: Agriasport
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















