Mint ismert, március 28-án, vasárnap hajnali 2 órakor egy órával előre, hajnali 3 órára kell átállítani az órákat, ezzel megkezdődik a nyári időszámítás. A szakemberek Eger fogyasztását hozták példának a megtakarítás kapcsán, mert bár több hasonló nagyságú város található hazánkban, csodálkozhatunk-e azon, hogy mindenkinek Eger jut eszébe?
A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (MAVÍR) vezető szakembere mai nyilatkozatában elmondta: az óraátállítással évente egy közepes, Eger méretű magyar város éves fogyasztásának megfelelő mennyiségű áram spórolható meg.
A megtakarítás pontos mértékét nem lehet meghatározni, ez akkor lenne lehetséges, ha a nyári időszámításra áttéréskor minden évben ugyanolyan időjárási, gazdasági körülmények lennének – jelezte a társaság rendszerirányítója.
A megtakarítás jellemzően a háztartásokban, az építkezéseken, a hosszan nyitva tartó intézményekben és szolgáltatóknál, valamint a középületek díszkivilágítása kapcsán keletkezik.
Kihívást az jelenthet majd, ha
az Európai Bizottság korábbi döntésének megfelelően a tagállamok önállóan döntenek,
hogy melyik időzónát választják, a nyárit, vagy a csillagászatit. Akik az utóbbit választják, azok 2021. október 31-én visszaállítják majd az órákat, a többiek maradnak a nyári időszámításnál. Az egységes európai villamosenergia-rendszerben az eltérő időzónák kezelése komoly informatikai feladat lesz, különösen az egymással szomszédos átviteli rendszerek esetében
– emelte ki a Mavir.
A nyári időszámítás jelenleg a világ több mint száz országában egységesen elfogadott rendszer, amellyel a helyi időt tavasztól egy órával előre állítják a helyi időzóna idejéhez képest.
Magyarországon az 1950-es években az energiaellátás nehézségeit igyekeztek mérsékelni a nyári időszámítással, de
1958-ban felfüggesztették az alkalmazását, majd 1980-ban vezették be újra,
de akkor még egy hónappal rövidebb volt a nyári időszámítás időszaka. Európában 1996-tól egységesítették a rendszert.
Korábban írtuk
Egy óra mínusz, a fényért cserébe – közeledik az óraátállítás
Forrás: MTI
Címlapkép: Pixabay
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















