Helló, Eger! Március 28-a van, vasárnap. Ma egy órával kevesebbet aludtunk, így az óraátállítást reméljük mindenkinek sikerült a lehető legkevesebb kellemetlenséggel átvészelnie. Ami ennél azért jóval fontosabb, hogy tegnap végre kaptunk némi fogódzót az újranyitás menetrendjével kapcsolatban, sőt, azt is megtudhattuk, hogy áprilisban akár már az egri teraszokon is megihatjuk majd kedvenc kávénkat. Erről is lesz szó ma reggel, de mutatjuk a friss időjárás-jelentést, hozzuk a horoszkópot és a kalendáriumot is. Jó reggelt, Eger!
2021. március 28., vasárnap
Ilyen időnk lesz ma
Ma reggel már csak egészen keleten, északkeleten fordulhat elő egy-egy gyenge zápor, kisebb eső, északnyugat felől többfelé kiderül az ég.
Napközben nyugat felől ismét többször megnövekszik a felhőzet, emellett több-kevesebb időre kisüt a nap. Számottevő csapadék nem várható.
A kissé szeles időben délután 10-15 fokot mérhetünk.
Egerben vasárnap reggel +4, +5 fokot mérünk.
Kitekintő – élőben a Dobó tér
Kamerakép forrása: Eger.hu
Ma őket ünnepeljük
Névnap
Gedeon, Gede, Gedő, Gida, Hannadóra, Hannaliza, Hannaróza, Ixion, Janina, János, Johanna, Kapisztrán, Katapán, Maja, Szixtin, Szixtina, Szixtusz, Hanna
A Gedeon név eredete és jelentése:
Héber eredetű bibliai férfinév, jelentése megfejtetlen, egyesek szerint esetleg kétélű kard, kardforgató vagy sebzett kezű vagy romboló, pusztító.
A Gedeon név jellemzése:
Független és szabadságvágyó, olyannyira, hogy nem keresi különösebben mások társaságát. Szeret a gondolataiba mélyülve sétálni és utazni, egyedül felfedezni a környezetét és a világot. Ha valakit mégis közel enged magához, tisztelettel és szeretettel bánik vele, legyen szó barátságról vagy párkapcsolatról.
Kutya névnap:
Foltos, Apolló
Cica névnap:
Foltos, Kópé
Hörcsög névnap:
Portosz
Sok boldogságot kívánunk minden ünnepeltnek!
Születésnaposok
1925 – Csuvik Oszkár vízilabdázó, úszó († 2008)
1929 – Psota Irén kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, a nemzet színésze († 2016)
1929 – Lemhényiné Tass Olga magyar tornász, olimpiai bajnok
1941 – Kovács Zsolt hídépítő mérnök, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének birtokosa
1947 – Leblanc Győző magyar operaénekes, színész, rendező
1949 – Reviczky Gábor Kossuth-díjas magyar színész
1972 – Lipcsei Péter magyar labdarúgó
1986 – Lady Gaga amerikai énekesnő
1989 – Keller Ákos magyar kosárlabdázó
1992 – Harangozó Bence magyar öttusázó
Ezen a napon történt
1598 – Pálffy Miklós gróf, országbíró és Adolf von Schwarzenberg herceg katonái éjszakai cselvetés után megrohanják a török kézen lévő Győr várát.
1802 – Heinrich Wilhelm Olbers felfedezte a második kisbolygót, és elnevezte Pallasnak.
1945 – A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.
1979 – Az egyesült államokbeli Three Mile Island-i atomerőmű hűtőrendszere meghibásodik. A baleset a környezet nukleáris szennyeződéséhez vezet.
2014 – Elindul Eger legújabb rádiója a Best FM a 100.7-es frekvencián. Induláskor a Sky FM nevet viseli, később az FM 7-et, jelenleg Best FM-ként hallhatjuk.

Az előző nap legfontosabb hírei
Szlávik János: A koronavírus-járvány legsúlyosabb napjai tartanak
Soron kívül, extra oltóponton fogják oltani a várandós és szoptatós kismamákat
Itt az első körös újranyitás menetrendje
Áprilisban talán már Egerben is teraszozhatunk majd
Nyitrai Zsolt: Megígértük, megcsináltuk! Elkészült a Szólát-patak mederkotrása – videó
Elkészült a Sertekapu és Kisvölgy utcák kereszteződése
Újra kifogásolt a levegő minősége Egerben
Betontömböt dobtak az egyik Rákóczi úti ház tetejéről egy autóra
Itt a motoros szezon – biztonsági tippek megyénk rendőreitől
Leégett egy családi ház teteje a Rozália utcában
Jön a Dabas! Vasárnap hazai pályán lesz érdekelt az SBS-Eger férfi kézilabda csapata
✨ A hétvégi horoszkóp ✨
(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!










