Annak ellenére, hogy szerencsére nem történt személyi sérüléses baleset Heves megye útjain tegnap, igen mozgalmasra sikeredett a hétfő a rendőröknek, többek között ittas sofőr is horgukra akadt, valamint az egri Szépasszonyvölgy úton egy kereszteződésben két személyautó között kialakult vitás forgalmi helyzetet követően az egyik jármű utasa bántalmazta a másik sofőrt, és öt személyt állítottak elő – közölte a rendőrség.
Az elmúlt 24 órában a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába egy anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Személyi sérüléssel járó eset nem történt.
A rendőrök egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfi ellen indítottak büntetőeljárást, mivel ittas állapotban vett részt a forgalomban.
Az egri Szépasszonyvölgy úton egy kereszteződésben két személyautó között kialakult vitás forgalmi helyzetet követően az egyik jármű utasa bántalmazta a másik sofőrt.
Az egyenruhások öt személyt állítottak elő, közülük hármat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, kettőt tettenérés, egyet mintavétel céljából. Biztonsági intézkedésre egy esetben volt szükség.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!









