Itt a hétvége és a jó idő, így azt javasoljuk, kiránduljunk a természetben, ha időnk engedi. Ez nem csak sport, de egyben egy remek élmény is, főleg ha jó társaságot választunk. Következő cikkünkben az Őr-kőhöz sétálunk fel. Tartsatok velünk!
Túránk Felsőtárkányból indult és a piros jelzésen haladtunk végig. Páratlan látvány tárult a szemünk elé mindössze 880 méter magasan, az Őr-kő magaslatán. Közepes nehézségű az út, illetve emelkedőkkel nehezített, tehát az edzettebb kirándulóknak javasoljuk.

Jó hír: garantált az egész napos kikapcsolódás!
Felsőtárkányból az Egresvölgy-Varróház vasútállomástól indultunk el, ilyenkor „extraként” még túra előtt megtekinthetjük az őzeket és a muflonokat is. A piros útvonalon haladtunk tovább és elsőként a Napsugár pihenőhelyhez értünk el. Itt érdemes kicsit megállni, kifújni magunkat és enni pár falatot, hiszen innentől kezdve fokozatosan emelkedni fog az út és bizony kell az energia.
Ne feledjük: 880 méter magasra kell felérnünk!
Az úton haladva rövid időn belül a Pes-kő házat, illetve a Pes-kő forrást tekinthettük meg. A Pes-kő erdei házikót normál esetben kibérelhetjük a Kaptárkő Egyesülettől, azonban jelenleg a járványhelyzet miatt nem fogadnak vendégeket.
Innen már valóban meredek az útvonal, továbbá számíthatunk arra is, hogy kidőlt fákon kell átmásznunk. Az útvonal igazi terhelés a lábaknak, valamint a tüdőnek. Fontos, hogy kényelmes és stabil lábbelit viseljünk.

Tovább haladva hamarosan a Hegyes-kő szikláit csodálhattuk meg. Ez jót jelentett, hiszen így már elmondhattuk, hogy túl voltunk a nehezén. Felérve a magaslatra maximum 15 percet vett igénybe az Őr-kő megközelítése.

Utunk során számtalan kis virágot fedezhettünk fel lépten-nyomon. Többnyire csillagvirágok, hóvirágok és a hunyorok fordulnak elő ezen az útszakaszon. Vigyázzunk rájuk, ne tapossuk el őket és nem szabad letépni sem.

Az Őr-kő tetején a fák tövében még havat is láthattunk. Itt egy újabb pihenőre volt szükség, viszont ettől a ponttól már csak lefelé haladtunk.
Innen láthattuk a völgyben megbújó Felsőtárkányt is. Jó hír, hogy ez az útszakasz kevésbé népszerű a kirándulók körében, tehát nem kell nagy tömegekre számítanunk.
Pénteken ilyen kilátás tárult a túrázók szeme elé. A napsütés kellemes volt, ugyanakkor a magaslaton erősebb széllökéseket is tapasztaltunk.

Természetesen érdemes, sőt, kötelező fényképeket is készíteni. Innen továbbindulva több útvonalat is találhatunk lefelé. Akár Bélapátfalvára, de akár Szilvásváradra is vezetnek erdei ösvények. Bélapátfalvára két opciót ajánlunk. A meredekebb, 5 km-es, vagy a lankásabb, 7 km-es kék túraútvonal közül választhatunk.

Kirándulásunk végén, a Lak-völgyi tó szépségeiben gyönyörködhettünk.
Kívánunk a hétvégére mindenkinek kellemes kiruccanást!
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














