Jó reggelt, Eger! Április 19-e, hétfő van. Bár már a hónap második felében járunk, az időjárás még egyáltalán nem akarja megmutatni tavaszi arcát. Ezen a héten is kifejezetten barátságtalan idő vár ránk sok esővel, némi javulásra pedig csak hétvége tájékán lesz esély. Szóval az esernyő már most legyen kéznél. Ami a tegnapi nap fontosabb híreit illeti kiderült, hogy év végére akár már gyógyszer is lehet majd a koronavírus ellen, és az is bíztató, hogy a szakemberek szerint javulnak a járványügyi adatok. Egy elemzésből megtudtuk azt is, hogy ha valami kisebbfajta csoda nem történik, Egerben trópusi hőmérsékletekre számíthatnak majd utódaink az évszázad végére. Mutatjuk a részleteket, hozzuk a heti időjárás-jelentést, a kalendáriumot és a horoszkópot is. Mint minden reggel. Jó reggelt, csodás hetet, Eger!
2021. április 19., hétfő
Ilyen időnk lesz ezen a héten
Sok eső várható a következő napokban, de melegszik az idő, így ismét előfordulhatnak 20 Celsius-fok körüli csúcsértékek. A hét második felében újabb hidegfront érkezik, de több lesz a napsütés – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Hétfőn a Dunántúl nyugati és középső részein, valamint északon estig tartósan borult, esős marad az idő. Máshol rövid időre kisüthet a nap, majd az átmeneti délelőtti csapadékszünet után záporok, északkeleten és délnyugaton zivatarok is előfordulhatnak. A legalacsonyabb hőmérséklet 3 és 7 fok között várható, az Északi-középhegység völgyeiben lehet a leghűvösebb. A legmagasabb hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul.
Kedden reggelig a Nyugat-Dunántúlon még eshet az eső, majd napközben egyre több helyen alakul ki ismétlődő jelleggel zápor, elszórtan zivatar is. Hosszabb-rövidebb időre viszont mindenütt kisüthet a nap. A szél megélénkül, zivatarok környezetében erős vagy viharos lökések is lehetnek. A hőmérséklet hajnalban 1 és 6, délután többnyire 13 és 16 fok között valószínű.
Szerdán több helyen várható zápor, zivatar. Sokfelé élénk, helyenként erős, zivatarok környezetében akár viharos is lehet a szél. A leghidegebb órákban 0-6, napközben 16-19 fok lesz.
Csütörtökön egy hidegfront érkezésével többfelé valószínű zápor, zivatar, majd eső is. Kezdetben több helyen erős, zivatarok környezetében akár viharos is lehet a szél, majd mérséklődik a légmozgás. Hajnalban általában 1-7, délután többnyire 15-20 fok várható, de az északnyugati határ mentén kissé hűvösebb is lehet.
Pénteken egyre több helyen süt ki a nap. A nap első felében keleten is megszűnik a csapadék, ezt követően csak helyenként alakulhat ki futó zápor. Nagy területen megerősödik a szél. Hajnalban 4-10 fok lesz, délutánra 10-14 fokig melegszik fel a levegő.
Szombaton csak néhol alakulhat ki zápor, több órára kisüt a nap. A légmozgás élénk, olykor erős lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3 és plusz 2, a legmagasabb hőmérséklet 12 és 16 fok között várható.
Vasárnap többórás napsütés várható, csapadékra nem kell számítani. A minimumok mínusz 2 és plusz 3, a maximumértékek 15 és 20 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.
Egerben hétfő reggel +6, +7 fokot mérünk.
Kitekintő – élőben a Dobó tér
Kamerakép forrása: Eger.hu
Ma őket ünnepeljük
Névnap
Emma, Emmi, Ezékiel, Galatea, Garfield, Gerold, Gilda, Girót, Kocsárd, Leó, Leon, Lionel, Malvin, Malvina, Orália, Timon, Zserald, Zseraldin, Zseraldina
Az Emma név eredete és jelentése:
Az Emma női név germán eredetű, alakváltozataival, az Irma és a német Erma névvel együtt Ermin, Irmin germán isten nevéből származik, más feltevések szerint a germán hermion néptörzs nevéből ered. Irmin a háború germán istene, vagy a zivatar démona. Nevének jelentése egyes források szerint: nagyság. Az Emma egyben az Erm-, Irm- kezdetű nevek rövidülése is.
Az Emma név elemzése:
Az Emma név nyughatatlanságot és olthatatlan érdeklődést adhat viselőinek. Viselője újabb és újabb kalandokban találhatja magát. Természetesen igényli a szabadságot, amit nem csupán kalandozásra, de alkotó ötleteinek megvalósítására is használ. Olykor a fentiekben is említett szabadságvágy feszültséghez vezethet kapcsolataiban.
Kutya névnap:
Lédi, Rico
Cica névnap:
Lady, Nyuszi
Hörcsög névnap:
Benő
Születésnaposok
1793 – V. Ferdinánd magyar király, I. Ferdinánd néven osztrák császár († 1875)
1828 – Zsolnay Vilmos keramikusművész, nagyiparos († 1900)
1885 – Gózon Gyula Kossuth-díjas magyar színész († 1972)
1897 – Kováts Terus egri születésű színésznő, érdemes művész († 1958)
1945 – Soltész Rezső magyar énekes, zeneszerző, szövegíró
1955 – Regőczy Krisztina világbajnok műkorcsolyázó
1979 – Kate Hudson amerikai színésznő

1988 – Mutina Ágnes magyar Európa-bajnok úszónő
Erről híres a mai nap
- Ma van a fokhagyma világnapja
Ezen a napon történt
1849 – A nagysallói ütközetben Görgey Artúr csapataival győzelmet arat Ludwig von Wohlgemuth altábornagy császári csapatai felett.
1849 – Írott-nyomtatott formában is kihirdetik-közzéteszik a debreceni országgyűlés által április 14-én a Habsburg-ház trónfosztását és Magyarország szabadságharcban visszanyert szuverén államiságát kimondó függetlenségi nyilatkozatot.
1943 – Dr. Albert Hofmann svájci kémikus először vesz be LSD-t.
1971 – Föld körüli pályára áll az első űrállomás, a szovjet Szaljut–1.
2005 – Vatikán: A konklávé az elhunyt II. János Pál pápa utódjává a német Joseph Ratzinger bíborost választja, aki a XVI. Benedek nevet veszi fel.

Az előző nap legfontosabb hírei
Galgóczi Ágnes: Javulnak a járványügyi adatok
Szlávik János: Év végére már gyógyszer is lehet a koronavírus ellen – videó
Terasznyitás – Béremeléssel csábítanák vissza az egykori vendéglátósokat
Forró, trópusi éjszakák várnak Egerre
EH podcast – „A személyes preferenciáim szerint döntök az 1 százalékról” – mondja Jordán Péter
Súlyos vereséget szenvedett a Tigra-ZF-Eger férfi csapata
Vízilabda – az egri lányoknak sikerült legyőzniük a Szeged csapatát
✨ A hétfői horoszkóp ✨
(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!










