Ideje, hiszen ez a romos monstrum az első, amit egy vonattal begördülő turista szemlélhet városunkba érve. Előljáróban annyit elárulunk: az egészséges életmódot folytatók örülhetnek annak, ami benne lesz.
Az Émászé volt régen az az épület, amely a Sas és Ady Endre utcák találkozásánál magasodik. A környékbeliek még emlékezhetnek rá, hogy mennyi villanyszerelő járt ott ki-be a céges autókkal, amikor ez volt az áramszolgáltató egyik központja. És persze irodák is voltak ott.

Később egyfajta bútorüzem működött az egyre romosabb épületben, aminek a környezete időközben teljesen megújult. Előbb – a tulajdonos halálát követően – a „RÖPPENTYŰ – Csere-bere, adás-vétel üzlet” tűnt el a szemközti oldalról, illetve a romos ház és a lakásként használt cirkuszi vagon sincs már ott. Később a szeméttel teli, de általában kiszáradt árok, és az összedőlő kerítés és gaz lett a múlté, hiszen következett a Sas út rekonstrukciója. Mostanra a környék tehát rendezetté vált.

Most az ott magasodó épület felújítása is elkezdődött. Az ablakokat már újra cserélték. A tulajdonos Tetőpont 98 Kft. ügyvezetője kérdésünkre elmondta: komoly tervek vannak a jövőbeli hasznosításra. Törőcsik Marianna kifejtette, hogy folyamatban van a belső felújítás, ahol egy mozgásstúdió kezdi meg működését. A fitness centrumban nőknek és férfiaknak szóló sportolási és mozgáslehetőségek, konditermek kapnak helyet, és egy kicsi kávézó is. Abban szintén kifejezetten egészséges termékcsoportokkal találkozhatnak a jövőben a vásárlók, és az majd az utcafrontról is megközelíthető lesz.
A külső homlokzat felújítása olyan jelentős költség, amelyet ebben az évben még nem tud felvállalni a beruházó, de az önkormányzat által elbontott, korábbi kovácsoltvas kerítést szeretnék mielőbb helyreállítani, ami már önmagában is javítani fog az esztétikai összképen.

Korábban a környéken elterjedt, hogy kollégium, vagy munkásszálló létesül az épületben. Annak az üzemeltetése piaci alapon egész biztosan nem érné meg, s mivel tudjuk, hogy a terület nem az önkormányzaté, egészen biztos volt eddig is, hogy ez nem igaz.

