Ráadásul a nyitottat nemcsak reggel, hanem koradélutánig lehet használni, a fedettben pedig a pezsgőfürdő és a szauna is üzemelni fog. Lassan újraindul a (sport)élet…
Erről a Bitskey Aladár Uszoda hivatalos Facebook-oldalán tájékoztatták a sportolókat. Azt írták: mint ismert, az uszodákat kizárólag oltási igazolvánnyal rendelkezők vehetik igénybe. Nekik viszont nagyszerű lehetőségek lesznek.
A Dr. Bárány István Sportuszoda hétfőtől-péntekig 8 és 13 óra között tart majd nyitva a közönség számára. Korábban ott csak reggeli úszásra volt lehetőség. A Bitskey Aladár Uszodát változatlan nyitva tartás mellett üzemeltetik: hétfőtől-péntekig 6 és 21:00 óra között, szombat és vasárnap 7:30 és 18 óra között. Emellett a 2020. évben vásárolt bérleteket kompenzálják, erről a későbbiekben adnak tájékoztatást. Jelenleg minden bérlet érvényes, a hétfői naptól használhatóak.
A Bitskey Aladár Uszodában nyitást követően a versenymedence, a szauna és a pezsgőfürdő vehető igénybe, a tanmedencét a későbbiekben nyitják meg. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a védettségi igazolvány meglétét a bejáratnál ellenőrizni fogják – írták a posztban.
A strandon is készülnek a nyitásra:
A nyitásra készül az egri strand
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












