Helló Eger! Április 28-a van, szerda. A mai reggel is hűvösen indul, így szükség lesz a réteges öltözetre, mert délutánra akár 20 fokot is mutathatnak majd a hőmérők és jó lesz majd praktikusan megszabadulni a reggel magunkra öltött meleg cuccainktól. De ami ennél is érdekesebb, hogy hétvégére már nyárias időben lesz részünk, akár 28 fokkal. Ami a tegnapi nap történéseit illeti, folyamatosan érkeznek a vakcinák, gyakorlatilag mindegyik használatban lévőből, így Müller Cecília szerint már bárki számára elérhető a védőoltás Magyarországon. Tegnap az Országgyűlés megszavazta, így az Eszterházy Károly Egyetem most már biztosan a katolikus egyházhoz kerül. A témában közben Ternyák Csaba érsek is megszólalt aki elmondta, hogy az egyetemi szenátus 100 százalékban támogatta, hogy egyházi fenntartásba kerüljön az intézmény. Reggeli összefoglalónkban arról is szó lesz, hogy egy egri pizzéria az egyik oltópont munkatársainak kedveskedett jó néhány doboz frissen sült pizzával, hogy könnyebben vegyék az akadályokat. Ezek mellett jönnek a szokásos napkezdő információink is, mint az időjárás-jelentés, a kalendárium és a horoszkóp. Kávé betárazva? Akkor induljon a szerda! Jó reggelt, Eger!
2021. április 28., szerda
Ilyen időnk lesz ma
Ma délelőtt felék, az északkeleti országrészben kevés lesz a felhő, majd itt is megnövekszik a felhőzet, és csak rövidebb napos időszakok lehetnek.
Szerda késő délutánig, kora estig a déli és nyugati megyékben fordulhat elő időszakos, szemerkélő eső, később északabbra is lehet elszórtan eső, záporeső. A keleties szél napközben nagyobb területen megélénkül.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 14 és 20 fok között alakul.
Egerben szerdán reggel +2, +3 fokot mérünk.
Kitekintő – élőben a Dobó tér
Kamerakép forrása: Eger.hu
Ma őket ünnepeljük
Névnap
Valéria, Aszter, Bulcsú, Demény, Dorisz, Fedóra, Feodóra, Ménrót, Nimród, Pál, Páris, Patony, Patrícia, Patrícius, Patrik, Pável, Pósa, Teodóra, Vélia, Vella, Velma, Vitália, Vitális, Vitéz, Vitold, Vitolda
A Valéria név eredete és jelentése
A Valéria a latin Valerius nemzetségnévből ered, azt jelenti: erős, egészséges. Férfi megfelelője a Valér. Idegen nyelveken is használatos a név, különösen angolszász, francia és német nyelvterületeken Valerie és Valery formában.
A Valéria név jellemzése
Karrier- és sikerorientált, legfontosabb számára az előrejutás és a szakmai eredmények elérése. Szereti a munkáját, általában az a hobbija is egyben. Jól ért az emberekkel való kommunikációhoz, szereti a társaságot, és sok barátságot ápol. A függetlensége különösen fontos számára, csak akkor érzi jól magát, ha megvan a lehetősége, hogy úgy döntsön, ahogy neki a legjobb, és ne kelljen egy partner vagy akár család érdekeit is figyelembe vennie, így a párkapcsolataiban ilyen fokú függetlenséget keres.
Kutya névnap:
Maszat, Tobi
Cica névnap:
Bohóc, Maszat
Hörcsög névnap:
Rudi
Születésnaposok
1698 – Batthyány Károly József magyar főúr, tábornagy, horvát bán († 1772)
1753 – Franz Carl Achard porosz természettudós, az európai cukorrépa-termesztés és cukorgyártás megteremtője († 1821)
1754 – Gróf Széchényi Ferenc a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója († 1820)
1897 – Tihanyi Kálmán magyar fizikus, feltaláló, az ikonoszkóp megalkotója. A modern, nagy felbontású televíziórendszer feltalálója, amelynek alapja az általa kidolgozott zseniális megoldás, ami töltésfelhalmozásként vagy töltéstárolásként ismert. († 1947)
1908 – Oskar Schindler német gyáros, a második világháború idején végzett zsidómentő akcióit a „Schindler listája” c. film mutatja be († 1974)
1938 – Felföldi Anikó Jászai Mari-díjas magyar színésznő († 2020)
1972 – Auth Csilla magyar énekesnő
1974 – Penélope Cruz spanyol születésű amerikai színésznő

1981 – Jessica Alba amerikai színésznő
1988 – Juan Mata spanyol labdarúgó
Erről híres a mai nap
- Ma van a vakvezető kutyák világnapja (április utolsó szerdája)
- Ez a nap a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja (kanadai kezdeményezésre 1984-től, Magyarországon 2012-től)
Ezen a napon történt
1131 – Megkoronázzák II. Béla királyt.
1944 – A német megszállást követően az első deportálóvonat (Hermann Krumey SS-Obersturmführer irányításával) Kistarcsáról indult el, 1800 fős transzporttal (javarészt 16-60 év közötti férfiakat és 18-50 év közötti nőket pakoltak fel 45G mintájú marhavagonokba). A szerelvény május 2-án érkezett Auschwitz-Birkenauba.
2001 – A Szojuz TM–32 űrhajóval elindul az első űrturista, Dennis Tito a Nemzetközi Űrállomásra.

Az előző nap legfontosabb hírei
Müller Cecília: Már bárki számára elérhető a védőoltás Magyarországon
Szijjártó Péter: Újabb szállítmány Szputnyik-vakcina érkezik
Újabb vakcinaszállítmányok érkeztek Magyarországra
Államiból alapítványi fenntartásba kerül számos felsőoktatási intézmény – az Eszterházy Károly Egyetem a katolikus egyházhoz kerül
A Katolikus Egyház lesz az egri egyetem fenntartója – megszólalt az érsek
Tisza-tó Expressz – május első napjától már akadálytalanul érhető el a fővárosból a Tisza-tavi bringakör
Felcsillan a fény a főutcán, de aggódnak a vendéglátósok
A nyitásra készül az egri strand
Az áprilisi fagy nem, de a koronavírus az Egri Borvidék borászatait is próbára tette
Megtömte az oltópont dolgozóinak hasát az egyik egri pizzéria
Még az építés alatt álló ház falaiból is kitépte az új elektromos kábeleket egy tolvaj
✨ A szerdai horoszkóp ✨
(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!










