Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Erik, Alexandra

Sötét
Fény

Jövő héttől ismét végezhető egynapos sebészeti ellátás

Egy napos sebeszet

Jövő héttől ismét végezhető egynapos sebészeti ellátás

Ez a cikk több, mint 5 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Május 3-ától újraindulhat az egynapos sebészeti ellátás, a beavatkozások előzetesen egyeztetett időpontokban, rugalmas tervezéssel, a járványügyi intézkedések betartásával történhetnek – közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdán a közösségi oldalán.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében pedig azt írta, hogy az új típusú koronavírus által okozott járvány harmadik hulláma során az új fertőzöttek és a fertőzésgyanús esetek, valamint a kórházi ellátást igénylő betegek számának folyamatos csökkenése teszi lehetővé az egynapos ellátások újraindulását.

Az egynapos sebészeti beavatkozások kizárólag az ellátás rugalmas tervezésével és a szükséges járványügyi intézkedések betartásával indíthatók újra – írták.

Hangsúlyozták: az egynapos sebészeti ellátások csak az egészségügyi szolgáltatóknál előzetesen egyeztetett időpontokban történhetnek, az egészségügyi intézményekbe történő belépéskor pedig testhőmérséklet-mérés szükséges.

A betegek felvételének feltétele, hogy az egészségügyi állapotból adódó egyéb ellenjavallat nem áll fenn, és érvényes védettségi igazolvánnyal, annak hiányában pedig a tervezett beavatkozást megelőző 48 órán belüli negatív PCR-teszttel és a műtét napján végzett negatív antigéngyorsteszttel rendelkeznek.

Kiemelték: emellett minden koronavírus-fertőzött vagy fertőzésgyanús beteg ellátásában eddig résztvevő egészségügyi intézménynek továbbra is biztosítani kell e betegek ellátását.

Kásler Miklós szerdán már azt is bejelentette, hogy csütörtöktől újraindulnak a megelőzést szolgáló népegészségügyi célú, szervezett onkológiai szűrővizsgálatok.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egészség kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.