Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Kristóf, Jakab

Sötét
Fény

Mutatjuk, mi mikor nyithat Egerben a négymilliomodik oltás után

Eger Dobó tér

Mutatjuk, mi mikor nyithat Egerben a négymilliomodik oltás után

Ez a cikk több, mint 5 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Ahogyan arról már beszámoltunk róla, május 14-én nyit újra az egri strand a tervek szerint, míg az uszodák már hétfőtől, vagyis május 3-tól várják a sportolni vágyókat. Mutatjuk, hogy a mozik, a könyvtár és a vármúzeum mikor nyitja kapuit.  Az intézmények használatához azonban majd védettségi igazolványra vagy oltási igazolásra lesz szükség – közölte szerdai tájékoztatóján Mirkóczki Ádám polgármester.

Az Agria mozi május 14-én nyit, ugyanis addig nem tudnak új filmet bemutatni, mert a beszállítók sem készültek fel országosan az ellátásra – indokolta a döntést a polgármester. Az Uránia mozi épülete várhatóan június 1-től várja a látogatható.

Amennyiben pénteken megvan a 4 millió oltott, szombaton már nyithat, a Dobó István Vármúzeum a munkaterületetek kivételével.

A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár és az EKMK is május 3-tól várja az érdeklődőket, olvasókat. A nyitás napján, vagyis május 3-án adják át a könyvtárat, és a pandémia utáni könyvtári szolgáltatásokat a könyvtár telephelyein, a Heves megyei települési könyvtárakban és a Könyvtárbuszon is.

A Harlekin bábszínház május 15-én a nyitása napján már egy családi programmal is várja a közönséget. Az elmaradt előadásokat megpróbálják pótolni, így június és július 15. között szabadtéri színpadi előadásokat is terveznek.

A Gárdonyi Géza Színház nyitására azonban még várni kell egészen augusztus végéig, ugyanis a színházi évad gyakorlatilag véget ért.

Addig is folyamatosan zajlik az intézmények fertőtlenítése, de arra kéri a városvezetés az egrieket és a látogatókat, hogy továbbra is maradjanak körültekintőek, tartsák be a járványügyi szabályokat.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL