A szezon utolsó előtti hazai bajnokiján az ezüstérmét bebiztosítani igyekvő Eszterházy SC ellenfele a kiesés elől menekülő GBB Zrt. Kecskeméti NKSE gárdája volt. Hazai győzelem esetén ugyan még matematikailag mindig nem lehetett volna kijelenteni, hogy nem előzhetik meg az egrieket, ám ettől már tényleg csak egy nagyon vékony hajszál választotta volna el őket.
Ennek megfelelő szellemben is indított a házigazda, különösen az a Bató Lili, aki gyakorlatilag ugyanott folytatta, ahol egy hete, a Vasas ellen abbahagyta. Még negyedóra sem telt el a találkozóból, amikor már öt találatnál járt, kétperces kiállításokat harcolt ki, és persze, remekül irányította a társakat. A jó kedvet megalapozta az, hogy végre ismét nézők foglalhattak helyet az Eszterházy-csarnok lelátóján, még, ha egyelőre nem is túl sokan.

Pedig legerősebb összeállításukhoz képest, megint több változással a kezdőcsapatban léptek pályára a hazaiak. Juhász Renáta szó szerinti állapotáról már beszámoltunk a héten, mint, ahogyan a sérültek sem gyógyultak fél, és akkor még nem beszéltünk arról a Szecsődi Lauráról, aki habár ott volt a keretben, ám kisebb térdfájdalma miatt, csak szükség esetén tervezett beszállni.
Szerencsére tényleg már az összecsapás elejétől sikerült megnyugtató különbséget kiharcolni, így a felforgatott kezdőhetest is viszonylag hamar meg lehetett bontani. A kezdőben kapott helyet egyébiránt Jurmann Gréta, és egy szem megmaradt beállóként Alaxai Zoé, majd szépen lassan jöttek a cserék, mint például Papp Dóra, vagy Tóth Antónia.
Jól alakult tehát a mérkőzés, az első félidő legnagyobb különbségét 9-2-nél jegyezhettük fel. Ezt követően mégis változott a játék, egyszer csak alábbhagytak az egri gólok, az alföldiek pedig megérkeztek két találatra. A játékrész vége így valamennyire szorosabban alakult, ám még ezzel együtt sem éreztük azt, hogy veszélyben forogna a győzelem sorsa.

Szünetben sejtettük, hogy Zsadányi Sándor kicsit majd megpróbálja felrázni tanítványait, és ez úgy tűnt, meg is történt. Ahogyan a meccs elején, fordulás után is 5-1-es rohammal nyitott az ESC, ezzel újból nagyon magabiztossá alakítva fórját. Remek volt látni a támadójátékban egyre jobban működő Jurmann-Alaxai páros kapcsolatot, amiből nem egy remek beállógól született.
A folytatásban ráadásul azt a hibát sem követték el az egyetemisták, mint az első felvonásban, és nem engedték vissza ellenfelüket. Kiser Panna ötödik találatával, a negyvenhatodik percre emiatt a kétszámjegyű különbség is kialakult (28-18), ami gyakorlatilag a meccs végéjt jelentette. Legalábbis a legfontosabb kérdés tekintetében.
A hátralévő időben egyre több fiatal kapott játéklehetőséget, annak pedig különösen örülhettünk, hogy így is sikerült tartani a plusz tíz feletti eredményt. A hajrá így teljesen simán alakult, és összességében tizenkét góllal nyerte meg Kecskemét elleni mérkőzését az Eszterházy SC, újabb komoly lépést téve az ezüstérem megszerzése felé.
Mestermérleg:
Zsadányi Sándor: – Egyedül az első félidő második felével nem vagyok elégedett, mert, amikor belecseréltünk a meccsbe, sajnos nem úgy szálltak be a padról az újak, ahogyan kellett volna. Összességében mégis pozitív vagyok, mert a fiataljaink megint bizonyítottak.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
NB I/B, kelet, 19. forduló
Eszterházy SC – GBB Zrt. Kecskeméti NKSE 31-19 (16-13)
Eger, Eszterházy-csarnok, 20 néző.
V.: Gulybán O., Juhász D.
ESC: Leiner – Bernát D. 1, BATÓ 6, Brettner 2, ALAXAI 7, JURMANN 5, Kiser 5. Cs.: VAJK – Solt 1, Zákányi, Dohány V. 1 (1), Csomós A., Papp D., Buzsáki 2, Tóth A. 1. Edző: Zsadányi Sándor.
Hétméteresek: 3/1. ill. 4/4.
Kiállítások (kétperces): 6 perc, ill. 14 perc.
Az eredmény alakulása: 6. perc: 4-1, 12. p.: 7-2, 18. p.: 10-5, 24. p.: 13-10, 36. p.: 21-14, 42. p.: 25-17, 48. p.: 28-18, 54. p.: 30-18.
A 19. forduló eredményei:
Pénzügyőr SE – Vasas SC
Oxxo Energy Orosházi NKC – FTC U20
Tempo KSE – Kispest NKK-Vajk
PC Trade Szegedi NKE – VS Dunakeszi
Hajdúnánás SK – Gödi SE elmaradt
Forrás: eszterhazysc.hu/Fenyves Balázs
Fotó: Balogh Tibor
