Lépjen kapcsolatba velünk
Jó reggelt, Eger!

Jó reggelt, Eger!

Ez a cikk több, mint 4 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Jó hétvégét, Eger! Ma elvonul a hidegfront, így kezdetét veszi a melegedés, ami vasárnapra már bőven 20 fok feletti hőmérsékletekkel kecsegtet. A hétvége második napján lesz jobb idő, ha esetleg szabadtéri programot terveznénk. A tegnapi nap legfontosabb híre volt, hogy a kínai Shinopharm vakcinája megkapta a WHO engedélyét, de Maruzsa Zoltán is nagyot ment azzal a mondatával, hogy „no vakcina, no party.” A köznevelésért felelős államtitkár itt arra utalt, hogy az oltást kérő 16 és 18 év közötti fiatalok éjfélig regisztrálhattak az oltásra. A többi pedig már magától értetődik. Mellesleg azt is elmondta, hogy a felső tagozatok és középiskolák hétfőtől térnek vissza a hagyományos, jelenléti oktatáshoz, így a szülők egy kicsit újra fellélegezhetnek. Ezekről és minden fontosabb pénteki hírről igyekeztünk ma reggel is mindent összegyűjteni, és mellé hozzuk a legfontosabb hétvégi infókat is. Mutatjuk részletesen, hogy milyen időre készülhetünk, mit ígérnek mára a csillagok, és milyen évfordulók jutnak a mai napra. Végre hétvége! Jó reggelt, Eger!

2021. május 8., szombat


Ilyen időnk lesz a hétvégén

Kissé hűvös, de már szép napos lesz a hétvége első napja. Gomolyfelhők ugyan képződnek néhol az égen és még kicsit fújni fog a szél, de az összkép egyértelműen kedvezően alakul. Vasárnap azután kifogástalan idő lesz – derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Szombaton a napsütést főleg hazánk északi részén zavarják majd gomolyfelhők, illetve délután némi lepelfelhőzet is besodródik nyugat felől. A gomolyfelhőkből elsősorban északkeleten lehetnek néhol futó záporok.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 14 és 18 fok között valószínű.

Vasárnap sok napsütés várható, csapadék nem lesz. A szél több helyen megélénkül, a Kisalföldön meg is erősödhet. Hajnalban általában 2-8, a fagyzugos, szélcsendes helyeken azonban mínusz 2 fokig is hűlhet a levegő. A délutáni csúcsértékek 20 és 24 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.

Egerben szombaton reggel 3, 4 fokot mérünk.

Kitekintő – élőben a Dobó tér

Kamerakép forrása: Eger.hu

Ma őket ünnepeljük

Névnap

Mihály, Stella, Acsád, Akács, Arzéniusz, Décse, Dezideráta, Gécsa, Gejza, Géza, Gyécsa, Győző, Iduna, Ottokár, Péter, Pető, Ulla

Mihály név eredete és jelentése

Feltehetőleg bibliai eredetű név, a héber Mikaél férfinév magyar formájából származtatható. A név eredeti viselője a Bibliában megtalálható Mikaél arkangyal, aki Dániel próféta könyvében, Júdás apostol levelében és A jelenések könyvében szerepel.

A Mihály név jellemzése:

A Mihály név legtöbbször gyors észjárású, kreatív, találékony személyiséget feltételez. Törekszik a pontosságra, függetlenségre, és a minél jobb teljesítményre az élet minden területén. Maximalista hozzáállását sokszor nem tudja kontrollálni, és ez parancsolgatóvá, zsarnokivá teheti mások számára.

A Stella név eredete és jelentése

Latin eredetű, az azonos latin szóból bóknévként használt női név. Jelentése: Csillag.

A Stella név jellemzése

Magánéletét a család és a karrier építése határozza meg, gyakran kerül a kettő közötti választás miatt válságba.

Kutya névnap:

Fickó, Mira

Cica névnap:

Jázmin, Papra

Hörcsög névnap:

Bájos

Születésnaposok

1828 – Jean Henri Dunant Nobel-békedíjas svájci emberbarát, a Nemzetközi Vöröskereszt alapítója († 1910)

1835 – Székely Bertalan magyar festőművész († 1910)

1913 – Sidney James (er. Joel Solomon Cohen) angol színész („Folytassa” sorozat) († 1976)

1926 – Sir David Frederick Attenborough angol zoológus, író, filmrendező

1938 – Földi Imre olimpiai bajnok magyar súlyemelő és edző, a nemzet sportolója († 2017)

1939 – Göröcs János olimpiai bronzérmes magyar labdarúgó († 2020)

1943 – Laux József magyar rock- és jazzdobos, az Omega és az LGT tagja († 2016)

1975 – Enrique Iglesias Grammy és Latin Grammy-díjas spanyol énekes

Erről híres a mai nap

  • Ma van a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold napja.
  • Ma van a Fagylalt nap – Mert szeretjük a fagyit!

Ezen a napon történt

1654 – Regensburgban Otto von Guericke német tudós bemutatja nyolclovas kísérletét a légüres tér és a légnyomás bizonyítására.

1886 – A Georgia állambeli Atlantában Dr. John Stith Pemberton kikeveri az első Coca-Colát.

1912 – A magyarországi eredetű Adolf Zukor Famous Players Film Company néven megalapítja a Paramount Pictures produkciós cég elődjét.

1945 – A második világháború utolsó napja Európában. Németország kapitulál.

Az előző nap legfontosabb hírei

A Sinopharm vakcina megkapta a WHO engedélyét
Nyitrai Zsolt: Már három féle vakcinára lehet időpontot foglalni. Heves megyében 120 ezer felé közelít a beoltottak száma
Jövő csütörtöktől sor kerül a halasztott műtétekre
No vakcina, no parti! – tanácsolja Maruzsa Zoltán a diákoknak
Mirkóczki Ádám: Nem lehet okunk a panaszra
Megújul az egri Szeminárium épülete
Kedden az M25-ön gyakorlatozik a katasztrófavédelem. Teljes útzár lesz a Budapest felé vezető oldalon
Hét személyt fogtak el megyénkben csütörtökön
Kezdődik a platán és a vadgesztenyefák permetezése Egerben
Mutatjuk, kiknél ellenőrzi májusban a NAV kiemelten a nyugta- és számlaadást
Extrém szélsebességű viharokat okoz a klímaváltozás hazánkban
Ekkor lehet vért adni megyénkbe a jövő héten
EH #kikapcs

✨ A hétvégi horoszkóp ✨

(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Jó reggelt, Eger! kategóriában

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Elérkeztünk a munkahét középső napjához. Csodás szerda reggelt, Eger! Lássuk a mai első legfontosabb tudnivalókat. 2026....

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Február 24. napja, kedd van. Jó reggelt, Eger! Ezek a mai friss reggeli tudnivalók. 2026. február...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Február 23. napjával indul a tél utolsó hete. Jó reggelt, Eger! Íme a mai friss reggeli...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Végre újra itt a péntek! Lássuk a mai első friss és fontos napi tudnivalókat. Jó reggelt,...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Február 19. napjára, csütörtökre ébredtünk. Jó reggelt, Eger! Lássunk néhány friss és fontos információt erről a...

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.