Lépjen kapcsolatba velünk

Már hat ország fogadja el a magyar védettségi igazolványt – videó

Fotó: Koncz Márton

Már hat ország fogadja el a magyar védettségi igazolványt – videó

Ez a cikk több, mint 5 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Már hat ország fogadja el a magyar védettségi igazolványt: Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Montenegró, Törökország és Bahrein – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Természetesen nem volt igaz, és most sem igaz, az oltásellenes baloldal részéről az a vád, hogy a keleti vakcinákkal nem lehet utazni – mondta Menczer Tamás a videóban.

Jelezte Horvátország kapcsán, hogy a helyi hatóságok a plasztikkártya mellett elkérik a fehér oltási papírt is, amelyen szerepel a két oltás dátuma. A Horvátországba való beutazás a második oltás utáni 14. naptól lehetséges  – hívta fel a figyelmet.

A védettségi igazolvánnyal nem rendelkező kiskorúak Törökországba minden korlátozás nélkül utazhatnak, és az összes többi ország esetében is dolgozunk azon, hogy a megállapodást teljes mértékben kiterjesszük rájuk is – fogalmazott Menczer Tamás.

Magyarországon már azért beszélhetünk az utazásokról, mert a magyar oltási program sokkal előrébb tart, mint más európai országok oltási programja. Mások hozzánk képest le vannak maradva, igazából rájuk kell várnunk” – hangsúlyozta az államtitkár.


Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL