Lépjen kapcsolatba velünk

Kormányinfó: Május 28-tól korlátozások nélkül megtarthatók a lagzik

20201022gulyas gergely3

Kormányinfó: Május 28-tól korlátozások nélkül megtarthatók a lagzik

Ez a cikk több, mint 5 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A mostani számítások szerint a pünkösd utáni héten éri el Magyarország az ötmillió első oltást, ezért a kormány a jövő heti ülésén a korlátozó intézkedések további enyhítéséről tárgyal – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely bejelentette azt is, hogy a külföldön élő magyar állampolgárok is kaphatnak védettségi igazolványt, és az oltások számától függetlenül május 28-tól megtarthatók a lakodalmak. A miniszter elmondta, terveik szerint minden magyar állampolgár, aki külföldön, azaz az Európai Unió, az OECD, vagy a NATO tagállamában, továbbá Oroszországban és Kínában kapott oltást, az igazolások kormányhivatali bemutatása után kaphat magyar védettségi igazolványt.

Gulyás Gergely elmondta, az oltások száma közelít a 4,5 millióhoz. Ma megkezdődik a 16-18 év közöttiek oltása és keddig fog tartani. A részükre félre tett Pfizer vakcinákat is eloltják.​Ezt időpontfoglalás után lehet felvenni.A számítások szerint Pünkösd után érjük el az 5 millió, legalább egyszer beoltottat, a kormány döntést fog hozni a további enyhítésekről.​ Azt már most lehet tudni, hogy a lakodalmak megtartására május 28-tól lesz lehetőség.

Bármely uniós, OECD-ország, NATO-tagország, Ororszországban és Kínában kapott oltást magyar állampolgár, akkor jogosult lesz védelmi igazolványra – mondta Gulyás. A WHO döntése a Sinopharm-vakcináról visszaigazolja a magyar döntés helyességét – tette hozzá. 

Gulyás szólt arról is, hogy az oltás mindenki számára elérhető, és ezért regisztráljanak minél többen. Közölte, hogy június elejére, közepére mindenkit, aki regisztrált, azt be fogják oltani. A társadalmi védettség növekedésével jelentőse csökkent a halálozás és a fertőzési szám is – tette hozzá.Mindezek ellenére mindenki tartsa be a szabályokat.

Gulyás elmondta, hogy az uniós fejlesztési tervet beadta a kormány, így egészségügyre a források 34 százaléka juthat, míg oktatásra több mint 50 százalék jut majd. Két hónapos ellenőrzése lesz a tervnek – tette hozzá. A helyreállítási alapból felhasznált források a helyreállítást fogja segíteni – mondta Gulyás.Egész Európa érdeke, hogy a gazdasági növekedés helyreálljon. 

Újra normális nyarunk lehet

A héten Magyarország benyújtotta helyreállítási tervet Brüsszel felé.Másfél két hónappal előbb áll helyre a normális élet Magyarországon amiatt, hogy nem csak nyugati, hanem keleti vakcinákkal is oltottunk. Újra normális nyarunk lehet. Május végére az új szabályok elfogadását követően a korlátozások nagy része megszűnik.

Eddig több mint 30 ezer vállalkozás 178 ezer munkavállalóra kérték a bértámogatást. A már újranyitott vállalkozások is megkaphatják a támogatást.

Szentkirályi Alexandra azt mondta, ha elérjük az ötmillió beoltottsági számot, megtarthatóak lesznek a nyári táborok június elsejétől. A szervezést már azelőtt is le lehet kezdeni.

Ez nagy segítség lesz a pedagógusok és a szülők számára is.

Kész a mobiltelefonos applikáció a védettség igazolásra

Elkészült egy mobiltelefonos applikáció, amivel igazolni lehet majd, ha valaki megkapta az oltást. Ez egyszerű és kényelmes megoldást nyújt a védettség igazolására.

Eddig hét országgal született kétoldalú megállapodás arról, hogy az oltási igazolványokat kölcsönösen elfogadják az érintett országok. Mindegyik országgal jó eséllyel lesz megállapodás, ahol jelentős arányban meg szoktak fordulni magyar turisták, ők bármelyik oltással megszerzett védettséggel utazhatnak majd.

Horvátországban kérni fogják az oltást igazoló lapot is, amely tartalmazza az oltások időpontját is. Az AstraZeneca két oltása között 12 hét kell elteljen, de 4 hét után is lehet jelezni, hogy korábban kívánja az oltott a második oltást megkapni.

A baloldal be akarja szüntetni a keleti vakcinák beadását, de a kormány kéri, hogy bízzanak a magyar szakemberekben, akik engedélyezték ezeket a vakcinákat.

A tavalyi évben 5 százalékos recessziót volt kénytelen elszenvedni Magyarország. A korábbi 5 százalékos növekedés helyett ez 10 százalékos visszaesés, de az év végére visszakapaszkodhatunk a vírus előtti szintre. Ezt követően növekedést vár a kormány.

A fiatalokkal együtt már 5,3 millió ember döntött úgy, hogy oltást szeretne kapni. Mindenkit arra biztat Gulyás Gergely, hogy aki még nem tette, minél előbb oltassa be magát.

A védettségi igazolványra csak nyár végéig lehet szükség

Várhatóan augusztus végéig lesz szükség a védettségi igazolványokra, ha lehetséges korábban megszüntetni ezt a szabályozást, előbb is meg fogja tenni a kormány.

A paksi bővítés leállása drasztikus rezsiáremelkedéshez vezetne, és a klíma célokat se lehetne elérni. Az atomenergia az egyik legkörnyeztbarátabb energiaforrás.

Az első oltás beadását követően, ha a beoltott nem veszi fel bizonyos időtávon belül a második oltását, úgy érvénytelenné válik az igazolványa.

A német egészségügyi miniszter a Sinopharm el nem fogadásáról beszélt, a német kancellár ennek ellenkezőjét kommunikálta. Magyarország törekszik a jó kapcsolatra és a megállapodásra Németországgal.

Forrás: hirado.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Koronavírus kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL