Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Fülöp, Jakab

Sötét
Fény

Oláh Gyárfás: a hazai rali ünnepe lehet az Eger-Ózd-rali

171105 eger rally

Oláh Gyárfás: a hazai rali ünnepe lehet az Eger-Ózd-rali

Ez a cikk több, mint 4 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint a hazai ralisport ünnepe lehet az országos bajnokság második fordulója, a pénteken kezdődő és vasárnapig tartó Eger-Ózd-rali. Kifejtette azt is, hogy reményei szerint a több mint 200 versenyautót és induló párost magában foglaló mezőny egy izgalmas és látványos csatával ajándékozza majd meg a hazai autósport-rajongókat.

A sportvezető a viadal rajtja előtt megrendezett pénteki sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy tavaly a koronavírus-járvány ellenére is teljes értékű ralibajnokságot sikerült rendezni Magyarországon, és bár az idei első, áprilisi futamot még nézők nélkül tudták csak lebonyolítani, Ózdon és Egerben már jelen lehetnek a szurkolók is.

Természetesen a rendezőkkel együtt betartjuk és betartatjuk az összes jelenlegi szabályozást, de nagyon örülünk neki, hogy a közönség hosszú idő után újra ott lehet a pályák mellett és a helyszínen buzdíthatja a versenyzőket- mondta Oláh Gyárfás.

Hozzátette, reményei szerint a több mint 200 versenyautót és induló párost magában foglaló mezőny egy izgalmas és látványos csatával ajándékozza majd meg a hazai autósport-rajongókat.

Talán az időjárás lehetett volna ennél kegyesebb is az indulókhoz, a csapatokhoz és a nézőkhöz, ugyanakkor a versenyzőket az esős körülmények vélhetően még nagyobb kihívás elé állítják, így szoros küzdelemre számítunk –

nyilatkozta az MNASZ-elnök, aki kiemelte, hogy az első bajnoki futamhoz hasonlóan ezúttal is rajthoz áll a világbajnokság WRC2 kategóriájának címvédője, a norvég Mads Östberg, Torstein Eriksen duó, valamint ennek a géposztálynak a 2018-as vb-győztese, a cseh Jan Kopecky, oldalán Jan Hlousek navigátorral.

Rajtuk kívül természetesen a magyar élmezőny is jelen lesz a versenyen, és remélem, hogy a szezonnyitó Boldogkő-ralihoz hasonlóan ezúttal is megnehezítik ezeknek a világsztár párosoknak a dolgát” – fogalmazott Oláh Gyárfás.

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az MNASZ hosszú távú együttműködést kötött a Mercarius Flottakezelővel, amely az idei évtől a magyar bajnokság névadó támogatója lett.

Nagyon megtisztelő a számunkra, hogy a jelenlegi nehéz körülmények között is a hazai ralisport és autósport mellé állt egy olyan magyar vállalat, amely több évtizede van a piacon – mondta Oláh Gyárfás. Kiemelte, a megállapodás keretein belül a cég nemcsak anyagi támogatást nyújt, hanem az MNASZ tisztségviselőinek szállításában, közlekedésében is segít.

„A hazai autósport régóta közel áll a szívünkhöz, ezért büszkék vagyunk arra, hogy támogathatjuk a MNASZ kimagasló szakmai munkáját és ezzel hozzájárulhatunk a magyar autósport színvonalának megőrzéséhez, valamint az ágazat növekedéséhez” – jelentette ki Rónai-Horst László, a Mercarius Flottakezelő ügyvezető igazgatója.

Az Eger-Ózd rali teljes versenytávja 170 kilométer, a péntek esti ózdi prológ után (1,2 km) szombaton Ózd környékén hat gyorsasági szakaszra (90 km) kerül sor, vasárnap pedig Eger térségében nyolc szakaszt (78,7 km) rendeznek meg.

Kiemelt kép: Eger Hírek archív 2017-es Eger Rally

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.