Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Nóra, Lili

Sötét
Fény

Szóbelizhet, aki nem tudott részt venni az írásbelin és ballagások is lehetnek

Érettségi megkezdõdtek a középszintû szóbelik

Szóbelizhet, aki nem tudott részt venni az írásbelin és ballagások is lehetnek

Ez a cikk több, mint 4 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A kormány döntése értelmében azok az érettségizők, akik önhibájukon kívül, például koronavírus-fertőzés miatt nem tudtak megjelenni az írásbeli vizsgákon, szóbeli vizsgát tehetnek még a jelenlegi vizsgaidőszakban. Emellett május 25. után lehetőség nyílik az iskolai ballagások megszervezésére szabadtéren – áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményében.

Mint írják a májusi írásbeli érettségi vizsgák zökkenőmentesek voltak, a fertőzés gyanúja pedig a gondos óvintézkedéseknek és a résztvevők fegyelmezettségének köszönhetően sehol nem merült fel. Néhány tanuló azonban önhibáján kívül – például koronavírus-fertőzés vagy karantén miatt – nem tudott megjelenni a vizsgákon.

Aki az önhibán kívüli okot igazolni tudja, még a mostani vizsgaidőszakban szóbeli vizsgával pótolhatja az elmaradt írásbelit, így a felsőoktatási felvételi szempontjából érvényes vizsgaeredménye lesz. A vizsga pótlásáról a vizsgaszervező intézménynek kell gondoskodnia

– fűzték hozzá.

Az érettségizők érdekét szolgálja az is, hogy azok, akik a veszélyhelyzet miatt nem mentek el ingyenes érettségi írásbeli vizsgájukra, az elmúlt évi szabályhoz hasonlóan a következő két vizsgaidőszakban, vagyis a 2021/2022-es tanévben egy alkalommal térítésmentesen letehetik az adott tárgyakból a vizsgát – tudatták.

A közleményben kitértek arra is, hogy a javuló járványügyi helyzetnek és a lakosság egyre nagyobb átoltottságának köszönhetően május 25-étől megrendezhetők az iskolákban a ballagások.

A szabadtéri ünnepségen a meghívott vendégek – maszkban – életkortól és a koronavírus elleni védettségtől függetlenül részt vehetnek, de az intézmény igazgatója meghatározhatja a meghívható szülők, rokonok számát, valamint a ballagáson betartandó további óvintézkedéseket

– írták.

Hozzátették: az eddigi teljes tiltást feloldva, a védettségi igazolvánnyal rendelkező, vagy az erre a célra készített applikáció alapján jogosult külsős emberek is beléphetnek a köznevelési intézményekbe.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán/MTI

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Oktatás kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.