Lépjen kapcsolatba velünk

Az ingyenes parkolásnak keddtől vége, de a hitelmoratórium továbbra is marad

20201022gulyas gergely3

Az ingyenes parkolásnak keddtől vége, de a hitelmoratórium továbbra is marad

Ez a cikk több, mint 4 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A legfrissebb kormánydöntésekről tájékoztat Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője arról beszélt, hogy már több mint 4,8 millió ember kapta meg az első, míg 2,8 millióan a második oltást. A hétvégén el fogjuk érni az 5 millió oltottat.A vírus továbbra is van köztünk, és a nem oltottak között fertőz. 

Most jutottunk el odáig, hogy aki regisztrál, az akár egy-két napon belül időpontot tud foglalni és akár már az időpontfoglalás utáni napon meg is kaphatja a vakcinát

– tette hozzá.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta, most már azok is foglalhatnak időpontot, akik átestek a fertőzésen.

Lehetővé tették, hogy a rendkívüli jogrend fennmaradjon legkésőbb szeptember közepéig, az őszi ülésszak kezdetéig. De ha már nem lesz rá szükség, a kormány ezt a jogot vissza fogja adni. Éppen ezért is fogadják el a kivezető törvényt, amelyben rögzítik, hogy a rendkívüli jogrend megszűnése után mely szabályok maradnak még érvényben, például, hogy a lejárt személyi okmányok még meddig maradjanak érvényesek.

Az ötmillió beoltott átlépése után újabb engedményeket javasolt a kormány az operatív törzsnek. Az engedményeket, miután péntek hajnalban megvitatja az operatv törzs, a miniszterelnök pénteken fogja bejelenteni.

Az ingyenes parkolás vasárnap éjfélkor lejár, még hétfőn éjfélig érvényben marad, de keddtől már fizetni kell

– közölte Gulyás Gergely.

A hitelmoratóriumot a jelenlegi formájában fogják meghosszabbítani augusztus végéig.

Arról is döntöttek, hogy a brüsszeli vakcinabeszerzés következő fejezetében nem vesz részt Magyarország. A kormány már beszerzett 10 millió nyugati vakcinát, így nem lesz hiány oltóanyagból még akkor sem, ha szükség lesz egy harmadik oltásra is.

Két dolgot látni kell: az egyik, hogy Európában az oltottság mértéke még nem érte el a magyar szintet, így a környező országokban a fertőzés szintje magasabb. A másik, hogy míg a környező országokban már terjed az indiai mutáns, Magyarországon még nem jelent meg, de bármikor ide is elérhet. Ezért sincs még lehetőség, hogy minden korlátozás feloldjanak mindenki számára – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

A pedofil elkövetőkkel szembeni szigorúbb büntetéshez előkészített törvényjavaslatról újságírói kérdésre elmondta,

az alkotmánymódosítás egyszerű többséggel nem lehetséges, ahhoz szükséges a kétharmados többség.

Kocsis Máté fogja benyújtani a szigorított törvényjavaslatot a pedofíliát elkövetőekkel szemben. Ezt a törvényjavaslatot már a kormány megtárgyalta, de az Országgyűlés még nem vette napirendre – tette hozzá.

A kormány egyelőre nem szeretne semmilyen engedményt kötni a hatmillió beoltott eléréséhez. Azért is döntöttek így, mert még nem lehet tudni, hogy meg lesz-e a hatmillió beoltott. Ötmillió után már csak a fertőzési adatok alapján fognak engedményeket hozni.

Bár van szó európai zöld kártyáról, de

mivel az európai országok még nem tartanak ott, ahol Magyarország, így számukra nehéz a szabad utazásról beszélni.

Még az informatikai fejlesztés és a jogszabály sem készült el. Emiatt valószínűleg a zöld kártya július előtt biztosan nem fog segíteni minket az utazásban. Magyarország éppen ezért igyekszik minél több országgal kétoldalú megállapodást kötni egymás vakcinaigazolványának elfogadására – fogalmazott Gulyás Gergely.

Cikkünk frissül.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Koronavírus kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová sikerült eljutnia nyaralni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.