Várhatóan a pünkösdi hétvégén elérjük a ötmilliomodik beoltottat, ez azt jelent, hogy újabb intézkedések lépnek életbe, többek közt megszűnik az ingyenes parkolás – erről Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter számolt be a csütörtöki kormányinfón. Összegyűjtöttük, mely utcákban kell keddtől a parkolójegyet venni Egerben.
Mint közismert, több mint másfél évtizede a kijelölt fizető parkolókat az EVAT Zrt. üzemelteti. A cég az elmúlt több mint egy évben számos fejlesztést végzett, ezzel kívánta rugalmasabbá, ügyfélbaráttá tenni a parkolási lehetőséget, és egy úgynevezett „Fizető parkoló nyilvántartó és Ellenőrző rendszer” is alkalmaz ennek érdekében.
Újdonság az EVAT Zrt. szolgáltatásai között a NetBérlet internetes bérletértékesítő rendszer is – írja a heol. Melynek lényege, hogy a társaság webes felületén történő bérlet értékesítés az előre meghatározott bérlet típusok és regisztrált gépjárművek esetén lehetséges. A másik fontos változás a parkolási rend és a fizető várakozóhelyek listájában történt módosulás.
A változásnak több oka van, egyrészt a város közterületeinek új megnevezése, illetve a névváltozások miatt szükséges a változások átvezetése, valamint a járvány ideje alatti ingyenes parkolási időszakban sok panaszt érkezett arra, hogy sokan szabálytalanul, nem megfelelően használják a közterületeket parkolásra, vagy épp nehéz parkolóhelyet találni és sok a jogsértő magatartás is. Ennek következtében egyes fizető várakozóhelyek övezeti besorolása megváltozott, illetve a Knézich Károly utcában megszűnik a napijegy vásárlási lehetőség a parkolóhelyek körforgásának elősegítése érdekében.
Egész évben üzemelő várakozóhelyek
I. övezet
- Bajcsy-Zsilinszky Endre utca – Fellner Jakab utca
- Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 1-3. szám és a Széchenyi utca 2. szám között
- Lenkey udvar (Belvárosi udvar)
- Csiky Sándor utca I. (Tündérpart utca és a Széchenyi utca között)
- Egészségház utca
- Kossuth Lajos utca
- Markhot Ferenc utca
- Bitskey Aladár Uszoda előtti közterület (Kertész utca és Fürdő utca közötti rész)
- Csákány utca
- Frank Tivadar utca
- Fürdő utca
- Knézich Károly utca
- Petőfi tér
- Servita utca (Torony utca és Balassa utca közötti szakasz)
- Szaicz Leó utca
- Barkóczy utca 4494 hrsz-ú terület (Barkóczy utca 3. melletti parkolók)
- Stadion utca
- Szálloda utca
II. övezet
- Almagyar utca
- Bartók tér
- Bródy Sándor utcai parkoló (DOMUS parkoló)
- Hatvani kapu tér
- Klapka György utca (kivéve: a közterületnek a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére külön biztosított része)
- Neumayer utca
- Sertekapu utca (Sertekapu utca, Vitkovics utca és Kovács János utca által határolt terület)
- Szvorényi utca
- Tárkányi Béla utca
- Telekessy utca
- Végvári vitézek tere, Szúnyog köz
- Tűzoltó tér
III. övezet
- Csiky Sándor utca (Barkóczy utca és Vörösmarty út között)
- Dr. Nagy János utca
- Rózsa Károly utca (Barkóczy utca és Vörösmarty út között)
- Törvényház utca (kivéve: Törvényház utca 2. előtti terület)
Idényjellegű parkolók
Szépasszony-völgyben a fizető várakozóhelyek
Kiemelt kép illusztráció. Fotó: Nemes Róbert

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!