Az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban a házigazda Egri Városi Sportiskola két versenyzője jutott a döntőbe. Előbb Csorba Csenge diadalmaskodott döntő fölénnyel, majd a 16. éves születésnapját ünneplő Bozó Virág nyerte meg pontozással a döntős összecsapást, így az EVSI 2 arany és Kiss Jázmin révén egy bronzéremmel zárta a tornát. A fiúknál 5. helyen végzett Jakab Szabolcs.
A torna méltó volt a hagyományokhoz. A döntők előtti ünnepélyes megnyitó ünnepségen Szajkó Anita énekelte el a magyar Himnuszt, majd Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere és dr. Bajkai István, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke köszöntötte a fináléba jutó sportolókat.

Elismerések
A MÖSZ részéről elismerésben részesült Mirkóczki Ádám, Dr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, továbbá Kovács Géza, az Egri Városi Sportiskola igazgatója, Dorkó Péter az EVSI vezetőedzője és a sportpályafutását befejező, a nyáron anyai örömök elé néző Oláh Eszter. A házigazda Eger városának ajándékát vehette át Dr. Bajkai István, Gedó György olimpiai bajnok, Győri Zsuzsanna főtitkár, valamint a Szerbiából érkezett Draguljan Radovic a verseny AIBA delegátusa.
A 13 nemzetből 10 jutott a döntőbe. A magyarok jól szerepeltek, remek mérkőzéseket láthatott a közönség. A junior fiúknál a tatabányai Oláh Levente kapta a legjobb ökölvívónak járó díjat. A lányoknál a soproni Kovács Nikoletta részesült a legjobbnak járó elismerésben. A juniorok csapatversenyét toronymagasan Lengyelország válogatottja nyerte.

Közönségsiker
Az ifjúsági lányoknál a vecsési Fekete Lili volt a legjobb. A fiúknál a kőszegi Búza Rafael kapta a díjat. Az ifjúságiak összetett pontversenyében Franciaország diadalmaskodott. A hazai klubok közül a debreceniek voltak a legeredményesebbek.
A díjakat, érmeket Dr. Bajkai István, Mirkóczki Ádám, Dr. Csötönyi Sándor a MÖSZ tiszteletbeli elnöke, Kovács Géza, Gedó György, Kincses Ferenc, Minczér Gábor (Eger alpolgármestere), Bertók Róbert szövetségi kapitány, wPajna Zoltán MÖSZ elnökségi tag, Dr. Pálos Péter a MÖSZ Felügyelő Bizottság elnöke, Dorkó Pétrer (EVSI) adták át.
Sikeres bunyós búcsúzott
Tizenegy évre visszatekintő versenyzői pályafutás végére tett pontot Oláh Eszter.
felnőttként nyolcszoros magyar bajnok, kétszeres Európa-bajnoki ötödik, ¬uniós Európa-bajnoki ötödik ¬egri ökölvívó augusztusra várja első gyermekét. A büszke édesapa, Dorkó Péter, az Egri Városi Sportiskola ökölvívó-szakosztályának vezetője.
Forrás: Agriasport
Fotó: Lénárt Márton
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















