Helló Eger, goodbye maszk! Május 23-a van, vasárnap. Tegnap megtörtént a bejelentés az ötmilliomodik beoltottról, így újabb enyhítések sora kezdődik, amit természetesen mutatunk reggeli összefoglalónkban is. Ami az időjárást illeti a hosszú hétvége második napján, a frontérzékenyek továbbra sem lazíthatnak, ugyanis frontok jönnek és mennek, ami alaposan megterheli a szervezetünket. Ma elvileg a nap első felében lesz csapadékosabb az idő, így ha szabadtéri programok vannak napirenden, akkor délutánra érdemes azokat időzíteni. Mi, ahogyan minden nap, ma is összegyűjtöttünk minden fontosabb hírt az előző napról, és természetesen a legfrissebb információkat is mutatjuk, ami jól jöhet a nap kezdetén. Jó reggelt, Eger!
2021. május 23., vasárnap
Ilyen időnk lesz ma
Ma délutántól észak felől határozottan csökken a felhőzet, a délnyugati megyék kivételével kiderül az ég. Több helyen, akár több alkalommal is előfordulhat időszakos eső, záporeső, majd vasárnap délután, este megszűnik a csapadék.
Napközben az északnyugatira forduló szél több helyen megélénkül, megerősödik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 15 és 20 fok között valószínű.
Egerben vasárnap reggel 9, 10 fokot mérünk.
Kitekintő – élőben a Dobó tér
Kamerakép forrása: Eger.hu
Ma őket ünnepeljük
Névnap
Dezső, Renáta, Dés, Dézi, Dezsér, Dezsider, Norma, Röné, Viliam, Vilmos
A Dezső név eredete és jelentése
Latin eredetű, a Deiderius névből. Jelentése: kívánt, áhított, óhajtott gyermek.
A Dezső név jellemzése
Harmóniára törekvő, konfliktusokat kerülő, nyugalmat teremtő. Nagyon fontos az állandóság a számára.
A Renáta név eredete és jelentése
Latin eredetű, a Renátusz férfinév női párja. Jelentése: újraszületik, újrakeletkezik.
A Renáta név jellemzése
Nehezen barátkozó, visszahúzódó, sokszor magányos. Nem szereti a feltűnést, a hivalkodást, fő erénye a szerénység.
Kutya névnap:
Colos, Kontra
Cica névnap:
Al Capone, Csámpás
Hörcsög névnap:
Kifli
Születésnaposok
1796 – Stingl Vince keramikus, a herendi porcelángyár alapítója († 1850 körül)
1848 – Otto Lilienthal német repülőgép-mérnök, feltaláló, a repülés egyik úttörője († 1896)
1861 – Rippl-Rónai József magyar festőművész, a modern magyar posztimpresszionizmus képviselője († 1927)
1908 – John Bardeen amerikai fizikus, az egyetlen ember, aki kétszer kapta meg a fizikai Nobel-díjat († 1991)
1913 – Brandi Jenő magyar olimpiai bajnok vízilabdázó († 1980)
1917 – Edward Lorenz amerikai meteorológus, a káoszelmélet egyik megalkotója († 2008)
1934 – Dr. Robert Moog a róla elnevezett szintetizátor feltalálója († 2005)
1952 – Ádám Tamás magyar színész, rendező († 2018)
1965 – Martinek János olimpia-, világ- és Európa-bajnok öttusázó
1972 – Rubens Barrichello (Rubens Gonçalves Barrichello) brazil autóversenyző
1973 – Koós Réka magyar színésznő, énekesnő
1983 – Heidi Range angol énekesnő Sugababes
1991 – Lena Meyer-Landrut német énekesnő
Ezen a napon történt
1912 – A Vérvörös csütörtök. Egy budapesti tömegtüntetés volt 1912. május 23-án, amelyet a kivezényelt rendőrök és katonák brutálisan feloszlattak. A kivezényelt erőkkel való összecsapásoknak több áldozata és számos sebesültje is volt, innen kapta a megmozdulás a Vérvörös csütörtök elnevezést.
1915 – Olaszország felmondja a hármas szövetséget, csatlakozik az antanthoz, és hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának.
1954 – Budapesten a – most Puskás Ferenc nevét viselő – Népstadionban játszották az angol és magyar labdarúgó-válogatott 1954. május 23-i mérkőzését, amelyen 7:1 arányban az Aranycsapat győzött.

Az előző nap legfontosabb hírei
Orbán Viktor: Kedves maszk, goodbye! – Megvan az 5 milliomodik beoltott – videó
Az egri szálláshelyek és a vendéglátóhelyek is elfogadják a védőoltást igazoló applikációt
Meghozta a kedvet a járványügyi korlátozások enyhítése: sorra jelentik be a fesztiválokat a szervezők
Rossz szomszédság, török átok – vasrúddal esett szomszédjának egy férfi Egerben – videó
Ne maradj otthon! (ilyet is régen írhattunk…) Programok a pünkösdi hosszú hétvégére
Pénteken a döntőkkel zárult a 70. Bornemissza Gergely Utánpótlás Ökölvívó Emlékverseny
Megszületett Petrovai Ági, a Tigra-ZF-Eger férfi vízilabdacsapat vezetőedzője, Petrovai Márton gyermeke
✨ A hétvégi horoszkóp ✨
(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!










