Végre hétvége! Május 29-e van, szombat. Ma változékony időt ígérnek a meteorológusok, ezért ha a szabadba készülünk, érdemes lesz napközben is az eget és az időjárás előrejelzéseket kémlelni. Velünk ma reggel sem marad le senki a legfontosabb hírekről, így arról sem, hogy tegnap kiderült, bekopogtatott Magyarországra az indiai mutáns vírus, de az is nagyot szólt pénteken, hogy végre kiderült, Ábry Zoli mikor gyújtja be az Utcazenészek Versenyének rakétáit. Szépen lassan visszatér az élet Egerbe, és egyre több program kezd körvonalazódni. Sajnos arról is írnunk kellett tegnap, hogy Hevesben ismét sok az ittas sofőr, mint ahogyan az is kiderült, hogy Június 10-én egy különleges, gyűrűs napfogyatkozás figyelhető meg, akár Egerből is. Ma reggel is minden fontosabb hír mellett mutatjuk a legfrissebbeket is, így az időjárás-jelentést, a kalendáriumot és a horoszkópot is betáraztuk. Most már induljon az a hétvége. Jó reggelt, Eger!
2021. május 29., szombat
Ilyen időnk lesz ma
Ma napközben jellemzően közepesen, az ország egyes részein átmenetileg erősen felhős idő valószínű, emellett rövidebb-hosszabb időre mindenütt kisüthet a nap.
Elsősorban a Dunától keletre, valamint a nyugati határ közelében kell záporokra, elszórtan zivatarra is számítani, másutt kicsi a csapadék esélye.
Az északnyugati szelet szombaton már csak az Észak-Dunántúlon és Budapest környékén kísérik erős széllökések, zivatarok körül azonban viharossá is fokozódhat a szél.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 18 és 22 fok között valószínű.
Egerben szombat reggel 9, 10 fokot mérünk.
Kitekintő – élőben a Dobó tér
Kamerakép forrása: Eger.hu
Ma őket ünnepeljük
Névnap
Magdolna, Adelmár, Aléna, Almira, Almiréna, Elmár, Jukundusz, Káin, Kán, Kund, Kunó, Léna, Magdaléna, Mária, Marita, Maxim, Melodi, Melódia, Teodózia
A Magdolna női keresztnév eredete és jelentése
A Magdolna héber eredetű női keresztnév, az eredeti változata Magdaléne, ennek magyaros formája a Magdolna. A név jelentése Magdala városából való nő, a Genezáreti-tó mellől származó nő. Az ókorban nem volt ismert, Krisztus születésének környékén vált ismertté, azóta eléggé elterjedt, az egész világon ismerik, de nem mindenhol használják.
A Magdolna név elemzése
A Magdolna név gyakorlatiasságot, rendszeretetet ad hozzá viselője személyiségéhez. A Magdolnák általában élvezik a gondosan elvégzett munka utáni kellemes érzést. Nem pazarlók, gondoskodók, a tulajdonukban lévő vagy csak rájuk bízott holmikat óvják, vigyáznak rájuk, ahogy a gondjaikra bízott élőlényekkel is teszik. Türelmes és figyelmes emberek a Magdolnák, akik munkájuk során a “Lassan járj, tovább érsz!” elven járnak el, éppen ennek köszönhető, hogy ritkán hibáznak.
Kutya névnap:
Carmen, Fanta
Cica névnap:
Franci, Stanci
Hörcsög névnap:
Cékla
Születésnaposok
1920 – Harsányi János (John C. Harsanyi), magyar származású Nobel-díjas amerikai közgazdász († 2000)
1932 – Delneky Gábor olimpiai bajnok vívó († 2008)
1962 – Jeszenszky Béla Tibor (művésznevén: „Flipper Öcsi”) magyar énekes, dalszerző, zenész († 2008)
1966 – Spitzer Gyöngyi (művésznevén: „Soma”) énekes, műsorvezető, újságíró
1981 – Andrej Szergejevics Arsavin orosz labdarúgó, az Arsenal FC csatára), az orosz labdarúgó-válogatott tagja
Erről híres a mai nap
- Ma van a Békefenntartók nemzetközi napja
Ezen a napon történt
1205 – II. András magyar király megkoronázása
1439 – A budai országgyűlés Luxemburgi Erzsébet magyar királynét a férje, I. (Habsburg) Albert örökösévé nyilvánította, aki így kvázi társuralkodóvá lépett elő. Továbbá kimondta az országgyűlés, hogy Albert király kizárólag a magyar rendek hozzájárulásával dönthet a leányai, Anna és Erzsébet házasságainak az ügyében.
1453 – Konstantinápoly eleste, a Bizánci Birodalom bukása. II. Mehmed oszmán szultán megkezdi az Oszmán Birodalom kiterjesztését Európa belseje felé.
1867 – A magyar országgyűlés megszavazza az 1867. évi XII. törvénycikket a kiegyezésről, mely szerint a két ország élén *közös uralkodó áll (I. Ferenc József magyar király és osztrák császár). A külügy, a hadügy és az ezekkel kapcsolatos pénzügyek közösek. Vám- és kereskedelmi unió Ausztriával. Létrejön az Osztrák–Magyar Monarchia.
2019 – 28 ember halálával járó hajókatasztrófa történik a Duna budapesti, belvárosi szakaszán
Az előző nap legfontosabb hírei
Orbán Viktor: Ez a vírus itt marad velünk, az utolsó embert is megtalálja, aki nem védett
Koronavírus – Megjelent az indiai mutáns Magyarországon – videó
Nyitrai Zsolt: Hatféle vakcinára lehet időpontot foglalni – Heves megyében 150 ezer felé közelít a beoltottak száma
“Becsapták az egrieket” – a város működését félti Kovács Cs. Tamás
Aszaló és befőző automatákat adtak át négy Heves megyei településen – videó
Utcazenétől lesz hangos Eger ezen a nyáron is
Különleges égi jelenség lesz megigyelhető Egerből is
Pornófelvételeket követelt egy 16 éves kamasz egy nála is fiatalabb lánytól – videó
Nem csitul a vezetés előtti italozási kedv megyénkben
A bringások Kánaánja lesz Eger környéke a jövőben
Foci – Akár az ötödik helyet is megszerezheti az Eger SE
✨ A hétvégi horoszkóp ✨
(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












