Lépjen kapcsolatba velünk
Jó reggelt, Eger!

Jó reggelt, Eger!

Ez a cikk több, mint 5 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Helló Eger! Május 30-a van, vasárnap. Az időjárás a gyermeknapon is meglehetősen változékonynak ígérkezik, és bár sokat fog sütni a nap, túlzottan nem lesz melegünk napközben, de ezt már reggel is érezhetjük majd a bőrünkön. Tegnap méltó módon tért vissza Egerbe Vicuska és Gergő, akiknek szobra már látható a Végvári vitézek terén, és melynek átadóján természetesen az Eger Hírek kamerája is jelen volt. Erről, valamint a tegnapi nap összes, fontosabb híréről természetesen ma reggel is beszámolunk, és persze mutatjuk a részletes időjárás-jelentést, a kalendáriumot és persze a hétvégi horoszkópot is. Jó reggelt, Eger!

2021. május 30., vasárnap


Ilyen időnk lesz ma

Ma napközben a sok napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk több helyen záporral, zivatarral. A gomolyfelhők északkeleten jobban összeállhatnak, és ott akár tartósabban is eshet. A zivatarokat apró szemű jég, intenzív csapadék, illetve erős vagy viharos szél kísérheti. Az északias szél napközben megélénkül, szombaton kisebb, vasárnap már nagyobb területen megerősödik. 

A legmagasabb nappali hőmérséklet ma általában 17 és 20 fok között várható.

Egerben vasárnap reggel 7, 8 fokot mérünk.

Kitekintő – élőben a Dobó tér

Kamerakép forrása: Eger.hu

Ma őket ünnepeljük

Névnap

Janka, Zsanett, Dezsér, Dezsider, Dezső, Ditta, Dzamilla, Dzsamila, Dzsenet, Dzsenna, Dzsenni, Félix, Ferdinánd, Ferdinanda, Fernanda, Fernandó, Hanna, Hannadóra, Hannaliza, Hannaróza, Jamina, Jana, Janina, Jenni, Jente, Johanna, Luna, Nanda, Nandin, Nándor, Vaszília, Vazul, Vázsony

A Janka név eredete és jelentése

A héber eredetű János férfinév német Jan formájának latinos nőiesítéséből önállósult.

A Janka név jellemzése

Számára fontos szerepet tölt be a biztonság, a nyugalom. Éreznie kell a megbecsülést, a nélkülözhetetlenséget.

A Zsanett név eredete és jelentése

Latin eredetű női név, a francia Johanna név alakváltozatának átvétele. Jelentése: kegyelembe fogadott.

A Zsanett név elemzése

Rendkívül küzdő ember, karakteres és meggyőző. Nem szereti a korlátokat, lételeme a családban betöltött szerepe.

Kutya névnap:

Buster, Zizi

Cica névnap:

Fickó, Zizi

Hörcsög névnap:

Luca

Születésnaposok

1923 – Jeney László olimpiai bajnok magyar vízilabdázó († 2006)

1952 – Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas magyar zongoraművész, karmester († 2016)

1958 – Marie Fredriksson svéd énekesnő, a Roxette együttes énekesnője († 2019)

1986 – Csontos Zoltán magyar labdarúgó

1990 – Dara Eszter magyar Európa-bajnok úszónő

Erről híres a mai nap

  • Ma van Gyermeknap
  • Ez a nap Csaba királyfi ünnepe (katonai ünnep 1944-ig).
  • Ma van a Szent Jobb megtalálásának ünnepe (miután a török időkben 200 évre nyoma veszett).

Ezen a napon történt

1849 – Ferenc József a lemondott Welden táborszernagy helyére Julius Jacob von Haynau táborszernagyot nevezi ki a Magyarországon harcoló császári és királyi haderők főparancsnokának.

1898 – Kossuth Lajos első egész alakos szobrát felavatják Miskolcon, az Erzsébet téren (Róna József alkotása).

1954 – A Pajtás gőzhajó tragédiája Balatonfüreden, 23 utas életét veszti.

Az előző nap legfontosabb hírei

Kiderült, ennyien haltak meg koronavírus-fertőzés miatt márciusig
Az immunológus elárulta, miért kell felvenni a második oltást
Lemondásra szólította fel Mirkóczki Ádámot az egri Mi Hazánk Mozgalom – videó
Felavatták Eger legújabb látványosságát, Vicuska és Gergő szobrát – videó
Elhunyt Jankovics Marcell rajzfilmrendező, grafikus
Nagy István: a gazdák megbecsülését és a vidék megújítását segíti a jövő évi büdzsé
A hűvös tavaszi időjárás miatt később érik idén a hazai szabadföldi szamóca
Rákay Philip elindította a Patrióta nevű YouTube-csatornáját – videó

✨ A hétvégi horoszkóp ✨

(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Jó reggelt, Eger! kategóriában

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Április elsejére virradt. Jó reggelt, Eger! Reggeli napindító cikkünkben sem viccelünk, máris mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március utolsó napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Ezek a ma reggeli frissek és fontosak. 2026. március...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Csodás péntek reggelt, Eger! Íme a mai friss és fontos reggeli tudnivalók. 2026. március 27., péntek...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 26. napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk a csütörtöki friss napindító információkat. 2026. március 26.,csütörtök...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 25. napjára, szerdára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk mai első, fontosabb információinkat. 2026. március 25.,szerda...

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL