Lépjen kapcsolatba velünk

Tovább igényelhető a falusi kisboltok támogatása

Kisbolt

Tovább igényelhető a falusi kisboltok támogatása

A falusi kisboltok az alapvető élelmiszerek árusítása mellett postai szolgáltatások biztosításával, vény nélkül kapható gyógyszerek forgalmazásával és közösségi terek üzemeltetésével is foglalkozhatnak.

Ez a cikk több, mint 4 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az eredetileg megjelölt határidőnél két héttel tovább, június 28-áig lehet benyújtani az egyedi kérelmeket a falusi kisboltok támogatására a Magyar Falu Program keretében. A 48 milliárd forintos pályázat a kétezer lélekszám alatti településeken működő kisboltok fejlesztését és a korábban bezárt egységek újranyitását segíti.

Gyopáros Alpár a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos közölte: a program negyedik pilléreként meghirdetett 48 milliárd forintos pályázat a kétezer lélekszám alatti településeken működő kisboltok fejlesztését és a korábban bezárt egységek újranyitását segíti.

A támogatást infrastruktúra-fejlesztésre, eszközbeszerzésre, ingatlanvásárlásra és foglalkoztatáshoz igazodó bértámogatásra lehet felhasználni.

A falusi kisboltok az alapvető élelmiszerek árusítása mellett postai szolgáltatások biztosításával, vény nélkül kapható gyógyszerek forgalmazásával és közösségi terek üzemeltetésével is foglalkozhatnak. A gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók vagy szövetkezetek a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül adhatják be igényléseiket – olvasható a közleményben.

A falusi kisboltok támogatásának részletszabályait tartalmazó rendelet megtalálható a kormányzati portálon és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján, ahol a kérelmek beadásához segítséget nyújtó útmutató és egy gyakori kérdéseket tartalmazó összefoglaló is elérhető – írta a kormánybiztos.

Borítókép: szon.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.