Orbán Viktor miniszterelnök ad tájékoztatást a Kormányinfón. Kiemelte a védekezés új szakaszba lépett.
Orbán Viktor elmondta, hogy a tegnapi kormányülésen ismertették a járványügyi adatokat. A járvány harmadik hullámát legyűrtük, mert alacsony a tesztek között a pozitívak aránya.
A kormányfő elmondta, hogy az oltásokat tekintve nagyon jól állunk. Az első oltást tekintve a második, a második oltást tekintve az első helyen állunk az unióban. Magyarország az egyetlen olyan hely, ahol több vakcina áll rendelkezésre, mint ahányan oltásra jelentkeztek.
Orbán Viktor szólt arról is, hogy az egyéni felelősség kérdésre az oltás ügye, akik nem oltatták be magukat, azok veszélyben vannak. Kérte őket, hogy oltassák be magukat – tette hozzá.
A vakcinatartalékokat illetően elmondta, hogy nyugati vakcinából még 17 millió adag érkezik. Mindenkit képesek vagyunk akár negyedjére is beoltani -tette hozzá.
A kormány engedélyezte a 12-15 évesek oltását is – jelentette be a kormányfő. Van 137 ezer olyan honfitársunk aki nem vette fel az oltást. Aki nem veszi fel az oltást, azt törölni fogják a védettségi igazolvánnyal rendelkezők köréből – tette hozzá.
A jövő héttől áttérünk a készenléti oltási rendre – mondta a kormányfő. Köszönetet mondott mindenkinek aki segített az oltásokban.

1-1,5 hónapos előnnyel sikerült nyitni – mondta Orbán Viktor. A dolgozó emberek 4,5 milió felett van, de 50 ezerrel kevesebb, mint 2019 hasonló időszakában. Lehetőség lesz arra, hogy kétszer annyi munkahely jöjjön létre, mint amennyi megszűnt – tette hozzá.
Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, hogy a gazdaság újraindítását tekintve a kormány azt állapította meg, hogy 15 év alatt három súlyos válság volt Magyarországon: A 2008-as válság, a migrációs válság, és a mostani koronavírus-járvány. A kormány nem azt a gazdaságot képzeli el, mint a korábbi gazdaság volt, hanem le akarja vonni a tanulságokat
– mondta a kormányfő.
Egy olyan évtizedre készülünk, ami a járványok és a népvándorlások időszakát hozta.
Itt az új nemzeti konzultáció
Nemzeti konzultációt indít a kormány a következő időszakban – mondta Orbán Viktor. Egyetértési pontokat kell létrehozni. A gazdasági újraindításról, a gazdaság megerősítéséről és a stabli gazdaságról konzultáció indul. Fontos, hogy egyetértés legyen a mininmálbér tekintetében – tette hozzá.Jelentős adókedvezményekre lesz szükség, hogy jelentősen nőjön a minimálbér.
Itt vannak a konzultáció újabb témái
Az adóvisszaadásról azt mondta a kormányfő, hogy az átlagbér adószintjéig visszaadják-e az szja-t a családosoknak – erről szól az újabb kérdés. A moratórium ügyéről is megtörténik a konzultáció. A klímaadóról is lesz nemzeti konzultáció. Az uniós elvek hamarosan megjelennek, és azt tartalmazzák, hogy a klímacélok elérésében, ki viselje a terheket – mondta a kormányfő. A gépjárművek és a lakások után is adót akarnak kivetni Brüsszelből, és így egy újabb rezsivita a kérdés.A konzultációban szerepelni fog kötelező kvóta is, mert a déli országokban egyre rosszabb a helyzet.
Tíz napos fizetett szabadságot kapnak a védekezésben résztvevők
Két évig fel kellene függeszteni a migrációt az EU-ban, amíg a járványt nem sikerül lezárni. A nemzeti konzultáció formája hasonló lesz a korábbiakhoz, lesz postai és lesz internetes is – ismertette a kormányfő. Orbán Viktor elmondta, tíz napos rendkívüli szabadságot kapnak azok, akik részt vettek a koronavírus-járvány elleni védekezésben.
Gulyás Gergely ismertetése szerint hamarosan megjelenik a rendelet a tíznapos fizetett szabadságról. Orbán Viktor elmondta, hogy az újraindítás sikere, vagy sikertelensége az év végén derül ki. Ha sikerül a gazdasági növekedés mértékét 5,5 százalék felé emelni, akkor megvan az a gazdasági teljesítmény, amelyek alapját adják azoknak az intézkedéseknek, ami szükséges az szja visszaadásához. Ha a gazdaság hozza az 5,5 százalékos bővülést, akkor a 3 évenként járó fegyverpénzt (fél éves fizetés) is kifizethetik január 1-jén.
Orbán Viktor a térdelésről: A szurkolókkal értek egyet
Minden egyes bejelentett intézkedésenek az adja meg az alapját, ha sikerül 5,5 százalékos bővülést elérni. A legkevsébé sem szimpatizálok a térdelősdivel, a sport másról szól és nincs helye a pályán ennek. Az ilyen gesztusok kultúrafüggők – mondta kérdésre Orbán Viktor. Mi teljesen másként gondolkozunk ezekről a gesztusokról, mint a brit kulturkörben.
Nem azt várjuk a nemzeti csapatainktól, hogy harcoljanak, győzzenek és állva halljanak meg
-tette hozzá. Nem véletlenül terjed ez a gesztusrendszer ilyen gyorsan, mert van mögötte egy morális megfontolás, mert volt rabszolgatartó országok találták ki – tette hozzá. Az utóbbi dolog egy komoly morális teher, és minden népnek magának kell elhordoznia, mi nem voltunk rabszolgatartók, tehát felelősségünk sincsen. Én a szurkolókkal értek egyet – tette hozzá.
Orbán Viktor: Semmilyen egészségügyi reform nem lesz
Orbán Viktor kérdésre azt mondta, hogy ha vendég vagy egy országban, akkor ne provokáld a helyieket. A térdelés esetében a szurkolói reakciók nem elegánsak, de érthetőek – tette hozzá.
Semmilyen kórházbezárási döntés nincsen, semmilyen egészségügyi reform nem lesz – mondta egy másik kérdésre. A kormány semmi ilyesmiről nem tárgyalt.
Orbán Viktor kérdésre azt mondta, hogy eddig a kormány erőforrásait az kötötte le, hogy készleteket halmozzon fel. Nagy készleteket kell tartani mindenből még akkor is, ha évekig csak tartalékolni kell – tette hozzá. Minden erőnket a készletek lekötése határozza meg.
Orbán Viktor kérdésre azt mondta, hogy szakmai vita is van a vakcinák keveréséről, de ebben a magyar orvosi társadalom nem alakított ki az álláspontját. Magyar védettségi igazolvány van, uniós védettségi igazolvány nincs – mondta egy másik kérdésre. 14 országgal van közös megállapodás, és oda lehet kölcsönösen utazni – tette hozzá. Uniós green card leghamarabb július 1-től lesz, de ezeket is a tagállamok bocsátják ki. Mi azt a megoldást választottuk, hogy a magyar védettségi igazolvány elektronikus változata minden adata egyezni fog az unióssal.
Idővel minden oltással lehet majd utazni – tette hozzá.
Forrás: origo.hu, fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














