Idén tizedik alkalommal indította útjára az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság a „Közlekedik a család” vetélkedőt, amelyben közlekedési témához kapcsolódó elméleti és gyakorlati feladatok által mutathatták be ismereteiket a versenyre jelentkezők. A megyei döntőben a legjobbnak a Fodor család bizonyult, így ők képviselhetik augusztusban megyénket az országos döntőben.
A Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizottság 2021. június 12-én, Gyöngyösön a Sándor Autóházban rendezte meg a verseny megyei döntőjét. A megmérettetésen 10 család mérte össze tudását – számolt be róla a rendőrség.

Mind a felnőtteknek, mind a gyerekeknek külön-külön tesztlapon kellett ismeretet adni KRESZ tudásukról.

A tesztet követően az ügyességi, gyakorlati feladatok jöhettek autóval, kerékpárral, valamint a minden évben kötelező versenyelemmel, az elsősegélynyújtással.

A napos időben, jó hangulatban telt versengésben a Fodor család került a dobogó legfelső fokára és egyúttal bejutott az országos döntőbe. A második helyen a Németh család, míg a harmadik helyen a Soltész család végzett. Megyénket a Fodor család képviselheti a 2021. augusztusban megrendezésre kerülő országos döntőben.
Fotó: police.hu
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















