Jó hétvégét, Eger! Június 19-e, szombat van. Ma már országszerte kánikula várható, így nem lesz olyan térsége az országnak, ahol 30 foknál alacsonyabb hőmérsékletet mérek majd a hőmérők, így Egerben is izzadni fogunk. Reggeli összefoglalónkban a tegnapi nap hírei mellett megmutatjuk azt is, hogy hová térhetünk be hűsölni Egerben, ha a helyezet úgy kívánja. Ma ismét zúg majd a „Hajrá, magyarok” a Puskás Arénában és szurkolói zónákban, ugyanis 15 órától válogatottunk a franciákat fogadja majd. Tegnap megtudtuk az idei Bikavér Ünnep részleteit, de arról is írtunk, hogy keddtől újra várja olvasóit a Bródy Parkkönyvtár az Érsekkertben, ahol akár a hűs árnyat adó fák alatt is olvasgathatunk majd. Ezekről és minden fontosabb napindító hírről természetesen ma reggel is igyekszünk részletesen beszámolni. Időjárás, kalendárium, horoszkóp betárazva! Jó reggelt, Eger!
2021. június 19., szombat
Ilyen időnk lesz a hétvégén
Országossá válik a hőség, szinte mindenhol melegebb lesz 30 foknál. A keleties szél csak néha élénkül meg.
Szombaton a sok napsütés után estefelé megnövekszik a gomolyfelhőzet, és eleinte keleten, majd északon is előfordulhat néhol zápor vagy zivatar. 30-35 fokos kánikulára számíthatunk. Az északkeleti szél csak zivatarok környezetében erősödik meg.
Vasárnap hajnalban főleg a középső tájakon törhet ki zivatar, majd ismét sok napsütés következik, kevés gomolyfelhővel. Tartós hőség várható, marad a 30-35°C.
Egerben szombaton reggel 20, 21 fokot mérünk.
Kitekintő – élőben a Dobó tér
Kamerakép forrása: Eger.hu
Ma a foci-EB-n:

Forrás: focieb2021.hu
Ma őket ünnepeljük
Névnap
Gyárfás, Adeodát, Azurea, Deodát, Estella, Gerváz, Hajnal, Hajnalka, Imodzsen, Imogén, Ince, Járfás, Jávor, Juliána, Julianna, Julinka, Liána, Mihaéla, Mihály, Mikó, Rómeó, Romuald, Romvald, Szkilla, Szorina, Sztella, Zóra, Zorinka, Zorka
A Gyárfás név eredete és jelentése
Görög-latin eredetű, a Gervasius (Gerváz) névből. Jelentése: idős férfi
A Gyárfás név jellemzése
Nehezen barátkozó típus, nehezen illeszkedik be az emberi közösségekbe. Inkább egyedül viszi véghez terveit, amelyeket soha semmi áron nem ad fel.
Kutya névnap:
Lujza, Szamba
Cica névnap:
Lala, Lali
Hörcsög névnap:
Furcsi
Születésnaposok
1623 – Blaise Pascal francia matematikus, fizikus, filozófus, teológus († 1662)
1871 – Szokolyi Alajos olimpiai bronzérmes atléta († 1932)
1899 – Piller György kétszeres olimpiai bajnok magyar vívó († 1960)
1936 – Bács Ferenc Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész († 2019)
1954 – Kathleen Turner amerikai színésznő
1957 – Vermes Albán magyar versenyúszó, olimpiai ezüstérmes († 2021)
1992 – Szomolányi Máté magyar kajakozó
1994 – Scarlxrd brit rapper
Erről híres a mai nap
- Ma van a független Magyarország napja
Ezen a napon történt
1163 – III. István király serege Székesfehérvárnál legyőzi IV. István seregét; a csatában fogságba esik IV. István is, akit III. István visszaenged támogatójához, I. Manuél bizánci császárhoz.
1348 – Erzsébet magyar anyakirálynő az általa építtetett óbudai prépostság temploma számára VI. Kelemen pápához folyamodik búcsú engedélyezésért.
1541 – A moldvaiak és a törökök Majláth Istvánt ostromolják Fogarason.
1547 – A drinápolyi béke, a Habsburg–török háború lezárása.
1944 – a japán haderő a filippínó-tengeri csatában három repülőgép-hordozót és 476 vadászrepülőgépet veszít, mely akkora veszteség volt, melyet a japán gazdaság már nem tudott pótolni.
1978 – A Jim Davis képregényrajzoló által kitalált Garfield, a macska elnyeri a United Media Feature ügynökség tetszését, és az alkotóval kötött szerződés értelmében a macska-főhősű képregény 41 amerikai lapban jelenik meg.

1991 – Elhagyja Magyarországot az utolsó megszálló szovjet katona is, Silov altábornagy személyében.
Az előző nap legfontosabb híreI
Orbán Viktor: A gyerekek nevelésének jogát senki nem veheti el a szülőktől
Nyitrai Zsolt: A beoltottak számára véget ért a járvány – Heves megyében 150 ezer a regisztrált beoltottak száma
Jön a Karc FM – nemzeti, keresztény, konzervatív értékrend hamarosan az egri éterben is
Közel egymilliós kárt okozott egy dühös ügyfél az egyik egri bevásárlóközpont üzletének sorszámhúzó készülékben
Meg fogok ölni három embert – ezt kiabálta a gyöngyösi ámokfutó
Újra 3 hetet kell várni két Pfizer-oltás között
Hőségriadó: mutatjuk hol lehet ingyen hűsölni Egerben
Papszentelés lesz szombat délelőtt Egerben
Bikavér Ünnep: biztos, hogy lesz, de sok még a kérdés
Újra várja olvasóit a Bródy Parkkönyvtár az Érsekkertben
Börtönbe mennek a lebukott unokázós csalók
A majorette-lányokat is elérte a Jerusalema-táncőrület
✨ A hétvégi horoszkóp ✨
(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












