Mirkóczki Ádám polgármester és Berényi Tamás az Agria Film Kft. ügyvezető igazgatója közös sajtótájékoztatón ismertették a Szépasszonyvölgyi Márai Aktív Turisztikai Látogatóközpont nyári programjait, illetve arról is beszámoltak, hogy mi indokolta a központ, Média Eger Kft. alóli kiszervezését. Mirkóczki Ádám a veszélyhelyzet alatt meghozott egyszemélyes döntése nyomán ugyanis a létesítményt mostantól a Berényi Tamás által vezetett Agria Film Kft. üzemelteti tovább.
A Márai Aktív Turisztikai Látogatóközpont átszervezésének okait ismertetve Mirkóczki Ádám elmondta, hogy az utóbbi időben ezzel kapcsolatosan több kritika is érte a városvezetést. Mint fogalmazott, itt egyfajta profiltisztítás történt, mivel nem gondolják úgy, hogy újságíróknak és operatőröknek (a Média Eger Kft. munkatársainak – a szerk.) kellene a Márait tartalommal megtöltenie. Mint elmondta, ezen egyszerű apropóból került át ez a tevékenységi kör és a központ üzemetetése az Agria Film Kft-hez. Ennek elsődleges okaként a városvezető a cég korábbi években tanúsított magas színvonalú szervezőmunkáját hozta fel példaként.
A polgármester azt is kiemelte, hogy az átszervezés nem járt a munkatársak státuszának megszüntetésével, sem a költségvetés megvágásával. Elmondta, hogy a jövőben sokkal több pénzt szeretnének fordítani az egri rendezvényekre, és örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy végre arról beszélhetünk, hogy milyen programokat szervezzenek nem csak a Máraiba, hanem az egész városba. A már lekötött programokról szólva Mirkóczki Ádám kiemelte, hogy Eger pillanatnyilag jóval jobb helyzetben van a kínálatot illetően mint más, sok esetben tehetősebb megyeszékhely.
A Márai Központ üzemeltetésére idén 25 millió, míg a további egri rendezvények támogatására 50 millió forintot különített el az önkormányzat
– árulta el Mirkóczki Ádám.
A tavaly elindított szépasszonyvölgyi buszjárattal kapcsolatban a polgármester megjegyezte, hogy a járat a tavalyi tapasztalatok okán idén már több megállóhely érintésével közlekedik, így reményei szerint a turistákon kívül az egriek is egyre több alkalommal veszik majd igénybe azt.
Átalakítják a nézőteret és a színpadot
A városvezető szólt arról is, hogy a Márai átalakítása is terítéken van, így vizsgálják annak lehetőségeit és költségeit is. Konkrétumként említette meg a betonkorlátokat, és a véleménye szerint nem kellően átgondolt kivitelezési elemeket, melyek – mint fogalmazott – inkább balesetveszélyesek, mintsem hasznosak. A további tervekről szólva elmondta továbbá azt is, hogy szeretnék színesebbé és barátságosabbá tenni a lelátót és a színpad környezetét is.

Újra megtelt élettel a völgy
A járvány okozta nehézségek ellenére sikeresen elstartolt a Szépasszonyvölgyi Szabadtéri Színpad, vagyis a Márai Központ – emelte ki Berényi Tamás, az Agria Film Kft. ügyvezető igazgatója.
Az első hétvégén a Bagossy Brothers Company adott teltházas koncertet. Őket követi majd a Tankcsapda és egy Dumaszínház est Kőhalmi Zoltánnal illetve a Szomszédnéni Produkciós Irodával.
Az ügyvezető-rendezvényszervező elárulta azt is, hogy a korlátozások miatt a szervezési munkálatokat jóval később lehetett megkezdeni, mint ahogy azt más időszakban szokták, ennek ellenére mégis színes, több korosztály számára is érdekes programkínálattal várják a vendégeket a Máraiban idén nyáron.
A már említett előadókon túl fellép a Szépasszonyvölgyben a Budapest Bár Tóth Verával, Mező Misivel, Keleti Andrással, Kollár Lacival és Behumi Dórival, továbbá Egerbe érkezik a Honeybeast együttes és a P-Mobil is. Két alkalommal is látható lesz a színpadon az Egri Szimfónikus Zenekar. Augusztusban egy hatalmas Abba Show-t tekinthetnek meg a nézők Janza Katával és Polyák Lillával, valamint Csányi Sándor önálló estje is megrendezésre kerül. A nyarat Péter Szabó Szilvia NOXtalgia koncertje zárja majd. A szervezői munkálatok jelenleg is zajlanak, így hamarosan újabb részletek derülnek ki az idei fellépőkről.
A 2021-es év a rendezvényszervezésben és vendéglátásban az újraindulásról szól. Így van ez a Máraiban és a Szépasszonyvölgyben is, ahol a szervezők előrevetítik, hogy a jövőben egy frissebb, barátságosabb közösségi tér megalkotásán fognak dolgozni.
Kiemelt fotó: Daróczi Péter
Ez is érdekelheti
Így robbant be a nyár a völgyben – fergeteges bulit tolt a Bagossy Brothers Company a Máraiban – galéria
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!











