A más személy ellen intézett támadások, bántalmazások – egyéb feltételek fennállása esetén – nem vagy nemcsak a testi sértés bűncselekményét valósíthatják meg. Ha valaki kiemelt büntetőjogi védelem alatt álló személyt – így például egészségügyi dolgozót – bántalmaz annak közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt is felelnie kell tettéért. Más, de szintén súlyos bűncselekményt követ el az, aki azért alkalmaz más személlyel szemben erőszakot, hogy jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igényének érvényt szerezzen. A fentebb említett esetekről számolt be Dr. Gubala Ádám Miklós az Egri Járási Ügyészség helyettes sajtószóvivő ügyésze.
Az Egri Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, közfeladatot ellátó személy támogatója elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat az ellen a 36 éves férfi ellen, aki 2019. szeptember 20.-án a délutáni órákban az Egri Markhot Ferenc kórházban magából kikelve ordítani és fenyegetőzni kezdett az ott dolgozókkal és a nővérpulton lévő kb. 2 kg súlyú vaslámpával sikertelenül próbálta megdobni az egészségügyi személyzet tagjait. Ezt követően a kórházban biztonsági szolgálatot ellátó két személy igekezett csillapítani az agresszív férfit, aki azonban egyiküket ököllel, társát pedig egy alumínium szék lábával megütötte. A bántalmazott személyek könnyű sérüléseket szenvedtek.
Az ügyészség vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy amennyiben az előkészítő ülésen a férfi beismeri a bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról a bíróság vele szemben 3 év 6 hónap börtönt szabjon ki és 4 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától.
Szintén az Egri Járási Ügyészség nyújtott be vádiratot, mely szerint egy 23 éves férfi 2020. március elején a hajnali órákban megjelent a sértett tarnaleleszi családi házának udvarán és követelte tőle az előző napokban közösen végzett munkából származó munkabérét. A sértett rövid határidőn belüli fizetést ígért, azonban ez a vádlottat nem érdekelt és megöléssel is megfenyegette a sértettet. Az indulatok ezt követően sem csillapodtak, a feldühödött vádlott pedig a nála lévő kb. 30 cm hosszú késsel kaszáló mozdulatot tett a sértett hasa irányába, valamint meg is lökte őt. A megtámadott férfi a vádlott követelésének nem tett eleget, végül futva menekült el saját ingatlanáról. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel úszta meg a történteket.
Az ügyészség felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és éjjel elkövetett magánlaksértés bűntette miatt emelt vádat az agresszív vádlottal szemben.
A vádhatóság ebben az ügyben is élt a mértékes indítvány lehetőségével és a büntetések mértékét 5 év börtönben és 5 év közügyektől eltiltásban határozta meg arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














