Lépjen kapcsolatba velünk

Elkészült a patkánytérkép – Eger lakói csak igen ritkán találkoznak a rágcsálókkal a most megjelent adatok szerint

Patkany

Elkészült a patkánytérkép – Eger lakói csak igen ritkán találkoznak a rágcsálókkal a most megjelent adatok szerint

Ez a cikk több, mint 5 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Nincs olyan pontja az országnak, ahol ne észlelnének patkányokat, de az egyes megyék, nagyvárosok között hatalmasak a különbségek – derült ki a most először elkészült országos patkánytérkép adataiból, amelyek az egerek előfordulását is megmutatják. A leginkább érintett megyék között van Heves megye is, Hatvan és Heves városával és azok környékével, Eger azonban a legkevésbé érintett városok között szerepel, ami jó hír a városban élők számára.

Mindkét kártevőből többel találkozott az elmúlt időszakban a megkérdezettek nagyobb része. A felmérésben négyezren vettek részt a Sokk a rovar Facebook-oldalon.

A Bábolna Bio közleménye szerint lakosságarányosan a legkevesebb bejelentés a dunántúli megyékből jött, a legtöbb pedig Békésből, Borsodból, Hevesből és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből.

A patkányok és egerek előfordulása összeségében hasonló képet mutat, azonban a két kártevő elterjedtségében is vannak jelentős különbségek, akár ugyanabban a megyében is. Míg például Borsodból jött lakosságarányosan a legtöbb egérészlelés, addig a patkányoknál a megye nincs a legfertőzöttebbek között.

Patkányokból a legkevesebb bejelentés egyértelműen a dunántúli megyékből érkezett, egerek azonban a Nyugat-Dunántúl kivételével itt is szép számmal vannak. A nagyvárosok között is előfordulnak akár többszörös eltérések, de általában ezeknek a településeknek az adatai nagyságrendileg megegyeznek a saját térségükével – írják.

A lakosságarányos bejelentések alapján a patkányoknál és az egereknél is Sárbogárd, Gyomaendrőd és Kisújszállás végzett az első három helyen, csak más sorrendben. A Bábolna Bio szerint a térképen nem szerepelnek a budapesti adatok, mivel a lakossági bejelentésekről a Fővárosi Önkormányzat folyamatosan gyűjti az információkat.

A patkányok és egerek amellett, hogy közegészségügyi veszélyt jelentenek, akár komoly gazdasági károkat is tudnak okozni, így ellenük még akkor is folyamatosan védekezni kell, ha jelenlétük éppen nem látható, ezzel ugyanis elejét lehet venni az elterjedésüknek – hívta fel a figyelmet a megelőzés fontosságára Bajomi Dániel, a cég ügyvezetője.

Forrás: Bábolna Bio, hvg.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egyéb kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL