Lépjen kapcsolatba velünk

Elindult a Kertész utca teljes felújítása – a csúcsforgalom idején óriási dugók vannak a környéken – videó

Elindult a Kertész utca teljes felújítása – a csúcsforgalom idején óriási dugók vannak a környéken – videó

Ez a cikk több, mint 5 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Kedden a reggeli órákban elindult a Kertész és a környező utcák felújítása, ami olvasóink tapasztalatai alapján óriási dugókat okoz a környéken. Mutatjuk az aktuális helyzetet, és az igénybe vehető útvonalakat.

A munkagépek kedden a patakhídtól teljesen lezárt Hadnagy utcában, a Mocsáry és a Kertész utca közötti szakaszon, és a Kertész utca, Ostorosi utcai kereszteződésénél kezdték meg a munkálatokat a reggeli órákban. Ezeken a helyeken már javában marják az aszfaltot, míg több helyen még csak az ideiglenes terelések kiépítése folyik, amely már önmagában is kisebbfajta káoszt okozott a környéken.

A Mekcsey utca

Sokan meglepetésként élték meg, hogy mostantól a Várállomás felől a Leányka utcára terelik a forgalmat, ezért a behajtani tilos és a terelőtábla ellenére megpróbáltak behajtani a Mekcsey utcába. A többség azonban fegyelmezetten vette tudomásul a változásokat, ők szabályosan, a Leányka utca felé kanyarodtak le.

A Várállomás felől tilos a behajtás a Mekcsey utcába!

A Diófakút utca

A Mekcsey utca korábbi, pincebeszakadás miatti lezárása még élénken él az Egerben közlekedők emlékezetében, de a Diófakút utca lakói sem kellemes nosztalgiával emlékeznek a hónapokig tartó zajra és forgalomra. Nos rossz hír, hogy hosszú időre ismét dugókra kell készülni a szűk utcában lefelé, ez ma reggel sem volt másként.

A Diófakút utca teljesen bedugult

A Kertész utca

Az utca jelenleg a Napsugár utcától egyirányú, a malom felé. Az Ostorosi utcából már nem lehet a Kertész útra, a Hadnagy utca felé elkanyarodni.

A Kertész utcába nem lehet behajtani az Ostorosi utca felől

Hadnagy utca

A Hadnagy utcában a patakhídnál, a Mocsáry utcai kereszteződésénél kezdődtek a munkálatok, teljes útzár mellett. A Hadnagy utca forgalmát, így a helyi járatokat is a Mocsáry utcába terelik.

A Hadnagy utca a patakhídnál teljesen lezárva, kerülni a Mocsáry utca felé lehet

Sas út

A felújítás legnagyobb vesztese már szemmel láthatóan a Sas út lesz, itt ugyanis a malom irányába óriási dugó alakult ki a reggeli csúcsban. Kerülni nem nagyon lehet, így marad a bosszankodás. Talán azt érdemes lenne átgondolnia az önkormányzatnak, hogy a felújítás idejére ismét sárgára kapcsolják a Sas és a Kertész úti lámpákat, mert a Sas útról balra kanyarodni így nagyjából lehetetlen küldetésnek ígérkezik, bár ez kétségkívül okozhatna újabb problémákat, például a Kertész útról való kihajtás esetén.

A Sas utat érdemes lenne elkerülni, ha lehetne

Egy olvasónk arról számolt be, hogy az egyik lezárás közelében a dugóban állva már elcsattant az első pofon is. Legyünk türelemmel, és ha nem bírjuk a lezárásokból adódó feszültséget, inkább induljunk el csúcsidőn kívül otthonról, vagy a munkahelyről. Persze, ha erre van lehetőségünk.

Ezek a legfontosabb változások, amihez hozzá kell szoknunk:

• A Kertész utcában félpályás lezárás, az említett szakaszon a Kertész utca egyirányú lett az Ostorosi út irányába. Ostorosi út felől a behajtás tilos. Ennek a lezárásnak a terelő útja a Maklári út, amelyet az Ostorosi úton keresztül lehet elérni.

• A Hadnagy utcában teljes útzár az említett szakaszon. Amint ez a szakasz elkészül, a következő két utca közötti rész (Kodály Z. – Hell M.) kerül ugyanilyen formában kivitelezésre.

• A Mekcsey István utca említett szakaszán félpályás lezárás olyan formában, hogy az utca egyirányú lett a Szarvas tér irányából a vasúti átjáró irányába. A vasúti átjáró felől a behajtás tilos.

• A Maklári út Szarvas tér és Frank Tivadar utca közötti szakaszát teljesen lezárták. Csak célforgalom céljából lehet behajtani. A Frank Tivadar utca és Hadnagy utca közötti szakaszán pedig félpályás lezárás van, úgy, hogy az említett szakaszon a Maklári út egyirányú lett a Hadnagy utca irányából a Frank Tivadar utca felé.

• A Kertész utca Szarvas tér és Frank Tivadar utca közötti szakasza egyirányú maradt, azonban az iránya megfordításra került, tehát a Frank Tivadar utca felől lehet haladni a Szarvas tér irányába. Ez biztosítja azok közlekedését, akik a Maklári úton érkeznek a Hadnagy út felől és szeretnének továbbhajtani a Mekcsey István utcán keresztül a Bástya utca irányába.

A munkálatok a menetrend szerinti buszjáratok közlekedését is jelentősen befolyásolják – tudatta a Volánbusz.

Az uszodánál lesz a leglátványosabb a forgalmirend-változás

És most lássuk, mely területek kerülnek majd az előttünk álló időszakban átalakításra, átépítésre és felújításra:


– A Kertész út – Hadnagy utca csomópontján meglévő négyágú lámpás csomópont helyén egy körforgalmú csomópont épül.
– A Kertész út- Frank Tivadar utca csomópontján meglévő háromágú csomópont helyén, szintén egy körforgalmú csomópont épül.
– A Szarvas tér körforgalmú csomópontjánál a Diófakút utca becsatlakozó burkolata átépül, és szegélykorrekció készül majd a biztonságosabb közlekedés érdekében.
– Ezzel párhuzamosan, a Frank Tivadar utca megnyitásra kerül a kerékpáros forgalom előtt.
– A projekt az útfelújításon kívül tartalmazza: a gyalogátkelőhelyek biztonságos átépítését, a zöldfelületek rendezését, közműfelújításokat (gáz, ivóvíz, szennyvíz, csapadékvíz, elektromos közmű), járdák, valamint kerékpárforgalmi létesítmények építését és az autóbuszöblök szabványosítását is.

Az első ütemben az alábbi szakaszokon történik munkavégzés:
• Kertész utca, Ostorosi út és Napsugár utca közötti szakaszán
• Hadnagy utca, Mocsáry Lajos utca és Kodály Zoltán utca közötti szakaszán
• Mekcsey István utca, Szarvas tér és vasúti átjáró közötti szakaszán
• Szarvas téren
• Maklári úton, a Szarvas tér és Hadnagy utca közötti szakaszán

Korábban írtuk

Kertész utcai kisokos – minden fontos információ a felújításról
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL