Mint arról már korábban beszámoltunk, drasztikusan megemelkedett az éves parkolási engedélyekhez tartozó változó rendszámra szóló engedélyek ára az egri belvárosban egy tavaly augusztusban hatályba lépett rendeletnek köszönhetően. A korábbi 500 Ft-ról, 50.000 Ft-ra ugrott az áruk. Idén februárban mi is foglalkoztunk a témával, akkor több panaszos egri kérésére, akiknek mélyen a zsebükbe kellett nyúlni, hogy megvegyék a szokásos éves változó rendszámra szóló bérletüket, amit általában – mint elmondták – arra használnak, ha hazalátogatnak a gyerekeik, akkor le tudjanak parkolni a szülői háznál. Most megoldás születhet a problémára az egri Fidesz-KDNP javaslatára. Az éves parkolási engedélyekkel kapcsolatban díjcsökkentési javaslatot nyújtottak be a grémium elé, valamint utólagos hatásvizsgálatot kértek. Augusztusban születhet döntés az ügyben.
Az éves jegy, változó rendszámra jelenleg a közgyűlés által még 2020. júliusban meghozott határozat szerint 39.370,- Ft + ÁFÁ-ra, vagyis 50.000 Ft-ra emelt ár vonatkozik. Ezt akkor 10 igennel és 7 nemmel fogadta el a közgyűlés. A tavaly nyári döntéssel kapcsolatban még korábban megkerestük az egri Fidesz-KDNP frakcióvezetőjét Oroján Sándort is, aki akkor elmondta:
Pusztán az ellenzéki többség 10 fős vékony szavazattöbbségével sikerült elfogadni azt a rendeletet, aminek semmi más célja nem volt, mint a lakosság, az egri emberek egyre durvább sarcolása és a pénzbeszedés. Mi álszentnek tartottuk azt az érvelést, amely az ellenzéki képviselők részéről jött, hogy ez környezetvédelmi és forgalomszabályozási célokat szolgálna. Jól látható, hogy az eredménye sem az lett. Elhibázott és kudarcos ez a döntés is. Utólag be kellene látni, hogy igazunk volt, amikor elleneztük ennek az elfogadását, hiszen óriási feszültségeket szült az egri belvárosban élők körében, a parkolási helyzet pedig nem lett jobb.

Szerdán, vagyis június 30-án, nyolc hónap kihagyás után újra ülésezett az egri közgyűlés, ahol a Fidesz-KDNP frakciója az éves parkolási engedélyek árával kapcsolatban díjcsökkentési javaslatot nyújtott be a grémium elé, valamint utólagos hatásvizsgálatot kértek rá. Indítványozták annak felülvizsgálatát, hogyan alakult a megváltott változó rendszámra szóló engedélyek száma a korábbi években, valamint azóta, hogy hatályba lépett a tavaly augusztusban elfogadott rendelet. A közgyűlés döntése értelmében a következő, vagyis az augusztusi közgyűlésen díjcsökkentési javaslat érkezik majd.

Elértük, hogy a baloldal által tavaly megemelt parkolási bérlet árakat vizsgálja felül az Önkormányzat, és augusztus végére készítsen elő díjcsökkentő javaslatot. Nem helyes, hogy egy változó rendszámra kiadott lakói bérletért évi 50 ezer forintot kelljen fizetni. Sokan jelezték a problémát, most tettünk egy lépést annak érdekében, hogy a rossz döntést visszacsináljuk.
– nyilatkozta a június 30-ai közgyűlésen elért előrelépéssel kapcsolatban Oroján Sándor.
Korábban írtuk
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















