A templom felújításának kezdeményezője a plébános volt. A két ütemben zajló beruházás az Egri Főegyházmegye 22 és fél millió forintos támogatásából valósult meg.
A felújított templomot vasárnap áldotta meg dr. Ternyák Csaba – tudósított ez eseményről az Egri Főegyházmegye honlapja. Az egri érsek prédikációjában Isten és az ember kapcsolatát emelte ki. Mint mondta, Isten mindig kereste és keresi a kapcsolatot az emberrel. Életünk különböző eseményein keresztül mutatkozik meg az ő szeretete, gondviselése. Ahhoz, hogy ezt észrevegyük, úgymond kettős látással kell szemlélni az örömöket és a próbatételeket is –fogalmazott egyebek mellett.

Szarvaskő egyik nevezetessége a Pyrker érsek megbízásából 1840-1845 között klasszicista stílusban épült Keresztelő Szent János születése titulust viselő katolikus templom – írta az Egri Főegyházmegye.

A templom felújításának kezdeményezője Szabó József Béla plébános úr volt. Az egyházközség támogatási kérelmet nyújtott be a „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítése” támogatási felhívásra. A kérelmet nem támogatták, azonban mivel a műemlék templom örökségvédelmi felújítási engedéllyel rendelkezett, ezért Pásztor Pascal plébános a felújítás első ütemében a tetőszerkezetet, a tető héjazatot valamint a tornyot újította fel Egri Főegyházmegyei támogatásból. A beruházás második ütemében Czibere Zsolt plébániai kormányzó a templom külső homlokzatának felújítására kért az Egri Főegyházmegyétől támogatást. A két ütemben zajló munkálatok az Egri Főegyházmegye 22 és fél millió forintos támogatásából valósultak meg.
Fotók: Szent István Televízió
Korábban írtuk:
Megújult a felsőtárkányi plébániatemplom
Megáldották a felújított felnémeti templomot

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!