Lépjen kapcsolatba velünk
Jó reggelt, Eger!

Jó reggelt, Eger!

Ez a cikk több, mint 5 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Jó reggelt, Eger! Július 21-ik napjára, szerdára ébred a város. Tegnap megtört a jég és az utóbbi napok szárazságát egy zivatar szakította meg, amire egyébként ma délelőtt még megvan a reális esély, de hamarosan újra kánikulai napok várnak ránk. A reggel kifejezetten frissen indul, és ma még hőségre sem kell számítani. A hőmérséklet 30 fok alatt marad egész nap. A tegnapi nap hírei közül ma reggel is hozzuk a legfontosabbakat, így arról is szó lesz, hogy napokkal a kezdés előtt újra felmerült az olimpia lefújásának esélye, de hír volt az is, hogy a VINO borünnep nyitja a nyári borfesztiválszezont Egerben. Írtunk arról is, hogy szombaton Fenyő Miklós lesz a sztárvendég a Felsőváros Ünnepén, valamint az is téma volt, hogy átadták az Egri Érsek Bora 2021 elismeréseket. Máris mutatjuk a részleteket, illetve minden hasznos információt, amivel jól indulhat a szerda. Jó reggelt, Eger!

2021. július 21., szerda


Ilyen idő lesz ma

Ma felénk a keleti megyékben többórás napsütés mellett erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés. Kora délutánig helyenként zápor, néhol egy-egy zivatar még előfordulhat, de a délután második felére ezek is megszűnnek.

Az északi, északnyugati szelet szerdán már csak kevés helyen kísérhetik erős lökések. Zivatarok környezetében is lehet átmenetileg erős vagy viharos a szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 24 és 28 fok között valószínű.

Egerben szerda reggel 16, 17 fokot mérünk.

Kitekintő – élőben a Dobó tér

Kamerakép forrása: Eger.hu

Ma őket ünnepeljük

Névnap

Dániel, Daniella, Léna, Angéla, Angelina, Dalida, Dana, Daniéla, Danila, Daniló, Dános, Danuta, Darrell, Deniel, Elina, Enzó, Helén, Ilma, Ilona, Júlia, Julietta, Julilla, Julitta, Lőrinc, Zsüliett, Dzsulietta,

A Dániel név eredete és jelentése

Héber eredetű, a Biblia igazságosságáról és bölcsességéről nevezetes alakja, a babilóniai királyi udvarban a Baltazár nevet viseli. Jelentése: bírám az Isten, vagy Isten ítél.

A Dániel név jellemzése

Törekszik az anyagi és érzelmi biztonságra, fontos számára, hogy érezze magát nélkülözhetetlennek. Az érzelmek területén nehezen viseli a kudarcot.

A Daniella név eredete és jelentése

Héber eredetű, a Dániel férfi névből alakult. Jelentése: Isten a bírám, vagy Isten ítél.

A Daniella név jellemzése

Gyakran érzi magát becsapva, mivel nagyon hiszékeny. Olyat is elhisz és elfogad, ami nem kedvező számára. Állandó anyagi nehézségbe sodródik.

Kutya névnap:

Amanda, Apolló

Cica névnap:

Amanda, Apolló

Hörcsög névnap:

Angyalka, Puttó

Születésnaposok

1816 – Paul Julius Reuter, a Reuters hírügynökség megalapítója († 1899)

1886 – Hajós Henrik úszó († 1963)

1899 – Ernest Miller Hemingway, Nobel-díjas amerikai író († 1961)

1908 – Bródy György kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó († 1967)

1921 – Antal Róbert olimpiai bajnok vízilabdázó († 1995)

1947 – Lukács Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, kiváló művész

1949 – Tornay Endre András magyar szobrász- és éremművész († 2008)

1951 – Robin Williams amerikai színész († 2014)

1955 – Tarr Béla magyar filmrendező

1977 – Bíró Eszter színésznő, énekesnő, a Budapest Klezmer Band tagja

Ezen a napon történt

1342 – Telegdi Csanád esztergomi érsek megkoronázza Károly Róbert fiát, Nagy Lajost.

1456 – Hunyadi János nándorfehérvári diadala a II. Mehmed szultán vezette török haderő felett (július 21. és 22.)

1479 – A ratifikált olmützi békében I. Mátyás magyar király és Jagelló Ulászló kölcsönösen elismerik egymást Csehország királyának, iiletve leszögezik, hogy Ulászló csak Mátyás halála után váltja vissza a magyarok által megszállt tartományokat.

1919 – A Vörös Hadsereg támadást indít a megszálló román csapatok ellen a csongrádi hídfőnél, és felszabadítja Szentest.

1969 – Holdon 02.56 UTC idő szerint megtörtént az ember első holdralépése Neil Armstrong személyében, aki e nap mondja el történelmi mondatát.

Az előző nap legfontosabb híreI

Pintér Sándor belügyminiszter: Nincs illegális megfigyelés
Már 170 ezren igényelték a babaváró támogatást – videó
A VINO nyitja a nyári borfesztiválszezont Egerben
Átadták az Egri Érsek Bora 2021 elismeréseket
Letartóztatták az M3-as autópálya egyik benzinkútján gyújtogató férfit
Se pénz, se játékkonzol – előre utalt, majd hoppon maradt az egerbaktai nő
Biciklivel az autópályán – döbbenetes videókat tett közzé a Magyar Közút – videó
Villámhárító szerelés közben sérült meg egy munkás Noszvajon
Egyensúlyban az Eger környéki erdők – csökken a bekerített területek aránya az Egererdő Zrt. által kezelt állományokban – videó
Hamarosan kihirdetik a felsőoktatási felvételi ponthatárokat – idén is lesz Pont Ott Party Egerben
Fenyő Miklós lesz a sztárvendég a szombati Felsőváros Ünnepén
Az utolsó pillanatban mégis törölhetik az olimpiát
Világbajnoki éremre vágyik a két egri birkózó
Dávid vs. Góliát 1 : 0 – pert nyert a Facebook ellen, állítja Toroczkai László

✨ A szerdai horoszkóp ✨

(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)

W

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Jó reggelt, Eger! kategóriában

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Április elsejére virradt. Jó reggelt, Eger! Reggeli napindító cikkünkben sem viccelünk, máris mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március utolsó napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Ezek a ma reggeli frissek és fontosak. 2026. március...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Csodás péntek reggelt, Eger! Íme a mai friss és fontos reggeli tudnivalók. 2026. március 27., péntek...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 26. napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk a csütörtöki friss napindító információkat. 2026. március 26.,csütörtök...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 25. napjára, szerdára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk mai első, fontosabb információinkat. 2026. március 25.,szerda...

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL