Lépjen kapcsolatba velünk
Jó reggelt, Eger!

Jó reggelt, Eger!

Ez a cikk több, mint 5 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Jó reggelt, Eger! Ma jobbára napos időre számíthatunk Egerben, 30 fok közeli hőmérsékletekkel, hétvégére pedig visszatér majd a kánikula, így egészen nyugodt szívvel lehet tervezni akár egy kiadós strandolást is. A közlekedőknek fontos hír mára, hogy az M25-ös út forgalmát egy időre burkolatjel festés miatt korlátozzák az M3-as felé vezető oldalon, ami úgy néz ki, hogy 7 és 12 óra között a a 10-es és 17-es kilométerszelvények között a külső sávot, míg a 12 és 13 óra közötti időszakban az egri felhajtó és az andornaktályai csomópont között teljes útzárat kell bevezetnie a szakembereknek, így Andornaktálya felé kell majd kerülni ebben az 1 órában. A korlátozások nem érintik az M25-ös autóút Eger felé vezető oldalát. Erről jó lesz ma tudni! Az egri belváros csütörtökön is megtelt élettel. A forró hangulat felelőse ezúttal is az Utcazenészek Versenye volt, amely a mai napra is bőven tartogat majd látnivalót. Érdemes lesz ma is követni Facebook-oldalunkat. A tegnap legfontosabb egri híre volt, hogy a korábbi tervek szerint folytatódhatnak a Modern Városok Program egri fejlesztései. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Megyeházán kifejtette, hogy megerősítették azt a szándékot, hogy épüljön meg a város határain is túlmutató Egri Nemzeti Vízilabda és Úszóközpont, az elkerülő út, folytatódjon a vár fejlesztése, az intermodális csomópont végleges tervei pedig még ebben a hónapban elkészülnek. A legfontosabb tegnapi hírek mellett ma reggel is összegyűjtöttünk minden hasznos információt, amivel könnyebben indulhat a péntekünk. Jó reggelt, Eger!

2021. július 23., péntek


Ilyen idő lesz ma és a hétvégén

Sok lesz a napsütés a hétvégén, csak néhol lehet zápor, zivatar. Melegszik az idő, többfelé várható 30 Celsius-fok feletti csúcsérték – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Ma napos idő várható, néhol lehet csak futó zápor, délután a nyugati határszélen kis eséllyel egy-egy zivatar is. Napközben 25-30 fokig melegszik a levegő.

Szombaton sok lesz a napsütés, csapadék nem valószínű. Időnként megélénkül, az Alpokalján megerősödhet a szél. A hőmérséklet hajnalban 11-18, délután 26-31 fok között alakul.

Vasárnap a többórás napsütés mellett reggel, délelőtt a Dunántúlon, majd keletebbre is lehet elszórtan zápor, zivatar. A szél megélénkül, az északnyugati megyékben és zivatarok környezetében meg is erősödik. A minimumhőmérséklet 13-21, a maximumhőmérséklet 29-34 fok között valószínű – olvasható az előrejelzésben.

Egerben péntek reggel 19, 20 fokot mérünk.

Kitekintő – élőben a Dobó tér

Kamerakép forrása: Eger.hu

Ma őket ünnepeljük

Névnap

Lenke, Apollinár, Apollinária, Birgit, Brigitta, Laborc, Libor, Polina, Polla, Rázsoly, Rázsony, Romola, Ronalda

A Lenke név eredete és jelentése

Német eredetű, a Lenchen (Helene és Magdalene német becézett alakja) magyar átvétele.

A Lenke név jellemzése

Nagyon önfeláldozó egyéniség, akinek a család áll élete középpontjában. Fontos számára, hogy érezze, szükség van rá, fontosnak tartják a munkáját.

Kutya névnap:

Zsemle, Zsömi

Cica névnap:

James Bond, Zsömle

Hörcsög névnap:

Sanyi

Születésnaposok

1503 – Jagelló Anna magyar királyné, Habsburg (I.) Ferdinánd felesége, valamint II. Ulászló magyar király és Candale-i Anna lánya († 1547)

1849 – Zicsi és vásonkői gróf Zichy Géza magyar író, drámaíró, zeneszerző, félkarú zongoraművész, belső titkos tanácsos, császári és királyi kamarás, főrendiházi tag († 1924)

1863 – Bródy Sándor magyar író, újságíró († 1924)

1933 – Vass Éva kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész († 2019)

1945 – Molnár Endre olimpiai bajnok magyar vízilabdázó

1961 – Martin Gore brit popzenész, a Depeche Mode együttes zenei agya

1965 – Slash (er. Saul Hudson), angol rockzenész, a Guns N’ Roses együttes gitárosa

1976 – Polgár Judit magyar sakkozó

1979 – Balzsay Károly magyar profi világbajnok ökölvívó

Ezen a napon történt

1290 – Trónra lép III. András magyar király, az utolsó Árpád-házi uralkodó.

1552 – A szentandrási csatában megsemmisül a Temesvárt megsegíteni szándékozó szegedi hajdúsereg.

1914 – Az Osztrák–Magyar Monarchia ultimátumot intéz Szerbiához (ennek visszautasítása nyomán, július 28-án a Monarchia hadat üzen, megkezdődik az I. világháború).

Az előző nap legfontosabb híreI

Kormányinfó: télen lehet népszavazás a gyermekvédelmi törvényről
Folytatódnak a Modern Városok Program egri fejlesztései
Késsel kényszerítette közösülésre nevelt lányát, akit később teherbe is ejtett egy férfi Heves megyében
Kerékpárút épülhet Miskolc felé a Bükkön át
Újabb fogászati kezelések érhetőek el állami támogatással
Az egriek is elmondhatják véleményüket Európa jövőjéről
Pénteken burkolatjel festés miatt korlátozottan lesz használható az M25-ös
Biztonságban a Tisza-tónál – megerősített mozgóőri szolgálat vigyázza a pihenők nyugalmát
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat
Az Ostoros Családi Pincészet Egri Rozéja vitte el a pálmát Cannes-ban

✨ A pénteki horoszkóp ✨

(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Jó reggelt, Eger! kategóriában

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Április elsejére virradt. Jó reggelt, Eger! Reggeli napindító cikkünkben sem viccelünk, máris mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március utolsó napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Ezek a ma reggeli frissek és fontosak. 2026. március...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Csodás péntek reggelt, Eger! Íme a mai friss és fontos reggeli tudnivalók. 2026. március 27., péntek...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 26. napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk a csütörtöki friss napindító információkat. 2026. március 26.,csütörtök...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 25. napjára, szerdára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk mai első, fontosabb információinkat. 2026. március 25.,szerda...

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL