Lépjen kapcsolatba velünk
Jó reggelt, Eger!

Jó reggelt, Eger!

Ez a cikk több, mint 5 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Helló, Eger! Lassan vége a júliusnak is, és a nyár eddig – mondhatni – nem hazudtolta meg önmagát. Bár nehezen akart beindulni, de aztán alaposan begyújtotta a rakétákat. Ma ismét perzselő lesz a hőség, amit már korán reggel is tapasztalhatunk majd, ezért a lakás átszellőztetése talán hajnalban lenne a leghatékonyabb. Egészen vasárnapig velünk marad a hőség, utána egy érkező hidegfront frissíti majd fel a levegőt hétfőtől. Addig is kitartást! Ami a tegnapi nap fontosabb híreit illeti, Egerben járt Schäfer András, a magyar felnőtt labdarúgó válogatott tagja, aki sajátkezűleg írta alá Szűcs Rita (Arita) alkotását, mely azt az érzelemmel teli spontán pillanatot ábrázolja festményen, amikor az EB-n a német – magyar mérkőzés döntetlen eredménye miatt nem tudott tovább jutni a magyar csapat. Hoztunk erről egy videós beszámolót is. Beszámoltunk tegnap arról is, hogy végre járható az Egészségház utca, viszont a Széchenyi utca világításán valami földöntúli átok ülhet, ugyanis hiába a korábbi sokmillió forintos felújítás, újra sötét az utca egy szakasza. Mutatjuk azt is, hogy miért. A tegnap hírei mellett a reggel szokásos információit is hozzuk, így a kalendáriumot, az időjárás-jelentést és persze a napi horoszkópot is. Jó reggelt, Eger!

2021. július 28., szerda


Ilyen idő lesz ma

A sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, illetve fátyolfelhők úsznak fölénk. Nagyobb eséllyel az északnyugati, északi megyékben törhetnek magasabbra, illetve állhatnak össze a felhők, és ott alakulhatnak ki helyenként záporok, zivatarok.

A délnyugati szél a napközben többfelé megerősödik, emellett zivatarok környezetében is lehetnek erős vagy viharos lökések.

A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 33 és 38 fok között valószínű.

Egerben szerda reggel 21, 22 fokot mérünk.

Kitekintő – élőben a Dobó tér

Kamerakép forrása: Eger.hu

Ma őket ünnepeljük

Névnap

Szabolcs, Adina, Ince, Ada, Adelina, Adelinda, Adna, Alina, Bars, Barsz, Botond, Győző, Nauzika, Szeréna, Szerénke, Viktor

A Szabolcs név eredete és jelentése

Magyar eredetű, az Árpád korban már használt, később a XIX.században felújított név. Jelentése: ismeretlen

A Szabolcs név jellemzése

Nehezen alkalmazkodik, nem viseli el ha nem neki van igaza. Mások vezetésében találja meg legfőbb feladatát, érdekei eléréséhez háttérbe szorítja érzelmeit.

Kutya névnap:

Freddie, Oszkár

Cica névnap:

Mókás, Xixi

Hörcsög névnap:

Lucifer

Születésnaposok

1347 – Durazzói Margit nápolyi, magyar és horvát királyné, a Nápolyi Királyság régense, III. Károly nápolyi és magyar király felesége († 1412)

1919 – Bálint György, magyar kertészmérnök, televíziós személyiség († 2020)

1922 – Jacques Piccard svájci mélytengeri kutató és oceanográfus, „a mélység Kolumbusza” († 2008)

1943 – Richard Wright angol zongorista és billentyűs, a Pink Floyd együttes tagja († 2008)

1976 – Jacoby Shaddix amerikai zenész, a Papa Roach frontembere

1981 – Michael Carrick angol labdarúgó

Erről híres a mai nap

  • Ma van a Hepatitis világnap

Ezen a napon történt

1493 – Nagy tűzvész Moszkvában.

1526 – Péterváradot elfoglalják a törökök.

1867 – Az Osztrák–Magyar Monarchia hivatalos megalakulása, amikor Ferenc József, Ausztria császára és Magyarország királya aláírásával szentesíti a Habsburg Birodalom és a Magyar Királyság között létrejött kiegyezés törvényeit és rendelkezéseit.

1914 – Az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának, ezzel megkezdődik az első világháború.

1988 – Leég az Alföldi Bútorgyárnak a szegedi Csillagbörtönben működő kárpitos üzeme. Az oltás során az üzem két vezetője életét veszti.

Az előző nap legfontosabb híreI

Müller Cecília: a vírus variánsai miatt indokolt a harmadik oltás
Vasárnaptól kezdődik az idősek oltási akciója
Több mint 3,3 milliárd forintot fordítottak megyénkben a vízkár okozta problémák megelőzésére
Elkészült az Egészségház utca felújítása
Újra sötét a Széchenyi utca
Egerben járt Schäfer András válogatott labdarúgó – videó
Tűzoltók gyakorlatoztak az uszodában
Újra ásványvizet osztanak a hőségben az egri autóbusz-állomáson
Az egész világon egyedülálló autós újítást vezet be a magyar rendőrség
Elhunyt Réti Árpád színművész
Ennyi volt az olimpia az egri Holló Balázsnak, de nem tehet róla

✨ A szerdai horoszkóp ✨

(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Jó reggelt, Eger! kategóriában

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Április elsejére virradt. Jó reggelt, Eger! Reggeli napindító cikkünkben sem viccelünk, máris mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március utolsó napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Ezek a ma reggeli frissek és fontosak. 2026. március...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Csodás péntek reggelt, Eger! Íme a mai friss és fontos reggeli tudnivalók. 2026. március 27., péntek...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 26. napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk a csütörtöki friss napindító információkat. 2026. március 26.,csütörtök...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 25. napjára, szerdára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk mai első, fontosabb információinkat. 2026. március 25.,szerda...

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL